Döntött a kormány – megkezdődhet az Auchan-körforgalom bővítése!

A már elkészült tervek alapján megkezdődhet a székesfehérvári Auchan-körforgalom bővítése – jelentette be sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A kormány nemcsak az Auchan-körforgalom áttervezett változatának kivitelezését hagyta jóvá, hanem az M7-es negyedik sztrádalehajtójának tervezése is zöld utat kapott.

„Azzal az örömteli hírrel szolgálhatok, hogy a kormány jóváhagyta a székesfehérvári Auchan körforgalom áttervezett változatának kivitelezését, ami reményeink szerint nem csak Székesfehérvár, hanem az egész dél- és közép-dunántúli közlekedés számára is nagy könnyebbséget jelent.” – számolt be székesfehérvári sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

A miniszter kiemelte, hogy az M7-es bevezető szakasza és az Auchan- körforgalom a folyamatos közlekedési dugók miatt sokszor veszélyes helyzeteket teremt a közlekedők számára és akadályozta az átmenő forgalmat is.

„Fejér megye északi része, és annak központja, Székesfehérvár esetében a gazdasági növekedés és a közlekedési infrastruktúrára nehezedő fokozott nyomás azt is eredményezi, hogy a továbbiakban is komoly fejlesztéseket kell végrehajtani annak érdekében, hogy a térség infrastruktúrája lépést tudjon tartani a gazdasági növekedéssel és az emelkedő ipari termeléssel.” – indokolta a kormány döntését a miniszter.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter további jó hírről is beszámolt: a negyedik sztrádalehajtó tervezése is zöld utat kapott, amely azt eredményezi, hogy a Fehérvár környéki közlekedés könnyebbé válik, ezáltal a város és térsége is jobban be tudja majd tölteni azt a szerepet, amely az ország középső része, illetve a Dunántúl és az ország nyugati része közötti közlekedés folyamatosságát és biztonságát eredményezi. A kormány döntése nem csak Székesfehérvár számára kiemelkedő jelentőségű, hiszen a csomópont régiós, sőt, országosan jelentős főutak metszéspontja, emellett kiszolgálja a teljes térségünk személy-, áru-, és turisztikai forgalmát is.

A várost érintő jó hírek mellett Navracsics Tibor beszámolt arról is, hogy elkezdték egy Dél-Fejér vármegyei komplex fejlesztési program kidolgozását, amelynek jelenleg az előkészítési fázisánál tartanak. Abban bíznak, hogy a közeljövőben a fejlesztési tervek megfogalmazásában és kidolgozásában is segítséget tudnak nyújtani a Dél-Fejér vármegyei gazdasági szervezeteknek.

(Gáspár Péter, fotó: Bácskai Gergely)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-03-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This