Felszabadult, kiváló játékkal kiütötte a Dág KSE csapatát a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában. A székesfehérvári alakulat az első játszma első két szett első felétől eltekintve szinte végig gálaröpit varázsolt a VOK küzdőterére és nyert 3-0-ra. A Loki a 2. helyen végzett, így a rájátszásban egészen a döntőig – ha eljut odáig – pályaelőnye lesz. A negyeddöntőben a 7. helyezett Kecskeméti RC ellen vívhatja ki a legjobb 4 közé jutást.
A szerda esti találkozón sokan lehetőséghez jutottak, köztük a sérülése után újra hadra fogható Janke is. A meccs elején többnyire a dágiak vezettek, de 9-11 után megrázta kicsit magát a MÁV Előre és jó nyitásokkal, erőteljes támadásbefejezésekkel egy 7-1-es futással elhúzott és 25-21-re el is vitte a nyitó szettet.
A második játszmában 14-16 után kapcsolt feljebb egy fokozattal az ideiglenesen Adrian Pricop által gardírozott kék-fehér gárda és egy 11-4-es etappal megnyerte ezt a játékrészt is.
A harmadi, egyben utolsó szettben már nagyon gyorsan végzett a Loki, 6-4-et követően egy 9-0-ás szakasszal a maradék játékkedvét is elvette a derék dágiaknak, akik innentől csak a végét várták. Ez gyorsan el is érkezett, a kék-fehér team 25-10-re nyert, 3-0-ra behúzva a mérkőzést is.
A legeredményesebb pontszerző ezúttal a 113 egységet termelő Janke és a 11 pontig jutó Pesti volt, a stabil kezdők közül ők ketten játszottak mind a három szettben, így rajtuk kívül senki sem érte el a 10 pontot.
Folytatás tehát a negyeddöntőben a Kecskemét ellen, majd . Továbblépés esetén – az elődöntőben a Pénzügyőr vagy a DEAC jöhet szembe Kociékkal.
0 hozzászólás