Tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen, legjobbjait többnyire pihentetve is simán 3-0-ra győzött a Vidux – Szegedi RSE vendégeként a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata az Extraligában, amely egy fordulóval az alapszakasz zárása előtt továbbra is a 2. helyen áll, s ennél már sem előrébb, sem hátrébb nem végezhet.
A székesfehérvári egylet az első szettet úgy nyerte meg 25-18-ra, hogy 0-0 után csak egyszer, 10-10-nél álltak döntetlenre a felek. Ekkor aztán Koci négy akciót fejezett be pontosan, Pesti és Szabó 1-1 pontja mellett, így a játékrész hajrájára nem maradt izgalom.
A folytatásban egyre inkább jöttek be az ászok helyére a fiatalok, de a második játszma még hamarabb eldőlt, 16-6-ig robogott lendületből a Loki, végül pedig 25-15-re húzta be az etapot.
A harmadik – egyben utolsó – szettben 13-13-ig tartotta a fehérvári ifjakkal a lépést a szegedi egylet, aztán Fazekas két pontjával, valamint – egy hazai hiba mellett – Dileo jó sáncával 13-17-re lépett el Adrian Pricop legénysége, amely végül ezt a játékrészt 25-22-re, a meccset pedig 3-0-ra nyerte meg.
Koci másfél szettnyi játékkal is eljutott 8 pontig, mellette Fazekas 10, Szabó Vilmos 7 pontot ütött össze.
A záró körben a Kecskeméttel a 7. helyért nagy versenyt futó Dág lesz a Loki ellenfele, hazai pályán, a VOK-ban március 6-án, szerdán 19.00 órakor.
0 hozzászólás