Ma késő este hosszabbításba torkolló összecsapáson verte 4-3-ra a Pustertal az Olimpija Ljubljanát a playoff-szereplés jogáért az osztrák nemzetközi jégkorong ligában, az ICEHL-ben. Rögtön a találkozó lefújása után videokonferencia keretében meg is tartották a negyeddöntő ellenfélválasztó procedúráját. Az alapszakasz-győztes Klagenfurt a Vorarlberget választotta, míg a 2. helyezett Fehérvár AV19 kedvenc ellenfelét, az idei alapszakaszban is négyből négyszer rendes játékidőben legyőzött HC Pustertalt, amely ellen a korábbi idények során is többnyire sikeres tudott lenni.
A címvédő Salzburg a Linzet kérte, így az alapszakaszt a 4. pozícióban záró Bozennek a Villach maradt.
A playoff küzdelmei március 3-án, vasárnap kezdődnek és az egyik fél negyedik sikeréig tartanak. A Volán meccse az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban 17.30-kor kezdődik, majd a második összecsapásra az olaszországi (dél-tiroli) városban, Bruneckben kerül sor március 5-én, kedden, egyelőre még bizonytalan kezdési időponttal.
Egyébként végig kétnaponta lesznek a meccsek, tehát március 3. és 5. után 7. és 9. a két további biztos játéknap. Amennyiben szükségesek lesznek a továbbiak, akkor 11-én és 13-án is lesz meccs, ha pedig mindent eldöntő találkozóra kerülne sor, azt 16-án, szombaton játsszák le, Fehérváron.
Esetleges továbbjutás esetén a Salzburg – Linz párharc nyertese vár a Volánra az elődöntőben.
0 hozzászólás