Újra a Csóbor Pincészet egyik nedűjét választották Fehérvár zászlósborának

Szombaton este immár 22. alkalommal rendezte meg hagyományos, díjátadóval egybekötött Borlovag Bálját Mercure Hotelben (volt Magyar Király) a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend, amelyet megelőzött a Köfém Művelődési Házban a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnökségi ülése is. 

A rendezvény kezdő akkordjaként az eseményen résztvevő borrendek képviselői ünnepélyesen bevonultak a terembe, majd a házigazda Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend elnök-nagymestere üdvözölte résztvevőket. Dinnyés Ferenc örömének adott hangot, hogy idén újra vendégül láthatják a társ borrendeket és közösen köszönthetik újra a nemes nedű ünnepét.

Az eseményen részt vett Székesfehérvár alpolgármestere, a rendező borrend tiszteletbeli tagja, Róth Péter is, aki pohárköszöntőjében hangsúlyozta a nagy hagyományokra visszatekintő helyi borászat egyre markánsabb jelenlétét a város kulturális és gasztronómiai palettáján. Mint elmondta, a szőlőművelésről Székesfehérváron már az Árpád-korból vannak adatok, de az 1600-as évektől már konkrét leírások maradtak fent a szőlőhegyekről, elsődlegesen az öreghegyi szőlészetről-borászatról.

Az alpolgármester – nem mellesleg az esemény fővédnöke – kiemelte az est különleges báli hangulatát, tradícióját és a finom, jó borok főszerepét is.

A közös koccintásokat és a vacsorát követően került sor „Az év Zászlósbora – 2024” díjátadó ceremóniára, Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnökének közreműködésével.

A szakmai grémium döntése alapján, 2024-ben a Székesfehérvár város és a Noé- Hegyi Szent István Borlovagrend Zászlósbora rangos címet az Agárdi Csóbor Pincészet érdemelte ki, immár nyolcadik alkalommal. A fődíjas bort, a 2023-as Irsai Olivért a résztvevők természetesen meg is kóstolhatták.

Az ünnepi aktusok után kezdődött a XXII. Borlovag Bál éjszakába nyúló zenés-táncos része, tombolával fűszerezve.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-02-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This