Összesen 358 hallgató szerzett diplomát ebben a félévben a Kodolányi János Egyetemen. A pénteki, székesfehérvári diplomaátadó ünnepségeken több mint kétszázan vették át személyesen az okleveleket. A rendezvényen Mészáros Attila alpolgármester és Dr. Vizi László Tamás mb. rektor köszöntötte a hallgatókat.
Több mint kétszáz, a Kodolányi János Egyetemen végzett hallgató vette kézhez diplomáját pénteken a Vörösmarty Színházban rendezett ünnepi eseményen. A programot a TáncolKODÓ tagjai, Osztotics Regina és Kovács Máté egy mezőségi tánccal nyitották meg. A diplomaosztón Mészáros Attila alpolgármester ünnepi beszédében köszönetet mondott azért, hogy négy évvel ezelőtt a hallgatók Székesfehérvárt és a Kodolányit választották. „Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években olyan tudást szereztek, amely érdemessé tette Önöket arra, hogy átvehessék ma diplomájukat, és arra is, hogy a választott szakon olyan tudást szereztek, amivel a mai világban könnyen elhelyezkedhetnek, egzisztenciát teremthetnek. Ennek a tudásnak ereje van, amely lehetőséget ad, de soha ne felejtsék el, amit ma tudnak, az holnap annyit ér, amennyire képesek a változó igényekhez igazítani és gyarapítani tudásukat.” Az alpolgármester a Kodolányi János Egyetemnek azt kívánta, hogy az a minőségi irány, amelyen elindult a fenntartó tanáccsal és a Zrt-vel közösen, hozzon egyre több hallgatót Székesfehérvárra.
Dr. Vizi László Tamás mb. rektor ünnepi köszöntőjében a végzett hallgatókhoz szólva felidézte, hogy amikor néhány évvel ezelőtt elsőévesként átlépték az egyetem kapuját, joggal gondolták, hogy jól választottak. Szép reményekkel vágtak neki életük nagy vállalkozásának, és teljesítették is mindezt: megszerezték diplomájukat alap- vagy mesterszakon, illetve szakirányú továbbképzési szakot végezve magasabb minőségű tudást szereztek, amely gyarapította és mélyítette szakmai ismereteiket. A rektor szólt azokról a kihívásokról, amelyeket az elmúlt években meg kellett oldaniuk, a járvány okozta online oktatástól a felsőoktatási rendszer átalakulásáig. A változások során azonban mindig ragaszkodtak alapelveikhez: a magas minőséghez, a minőségfejlesztési standardokhoz, pedagógiai alapvetéseikhez és ahhoz, hogy az egyetem hallgatóbarát intézmény. Ez azt jelenti, hallgatónak, oktatónak és az oktatást segítőknek egy a célja: a közös siker. Ma az egyetemen háromezer hallgató tanul, a duális partnerek száma folyamatosan bővül. Hozzátette, az egyetem szenátusa a stratégiaváltás jegyében számos új szak és szakirányú továbbképzés kidolgozásáról döntött, így hamarosan új szakokkal bővül a fehérvári felsőoktatási paletta.
Dr. Vizi László Tamás mb. rektor ünnepi beszéde után a hallgatók nevében Gerván Roland gazdálkodási és menedzsment szakos végzős köszönt el, majd feltűzte a szalagot a város zászlajára. Ezt követően került sor a rektori dicsérő oklevelek és a diplomák átadására. A Kodolányi János Egyetemen ebben a félévben 107 fő szerzett alapképzésben, 16-an mesterképzésben, 231-en pedig szakirányú továbbképzési formában diplomát. Az ünnepséget Zabos Regina, az egyetem volt jazz-ének szakos hallgatója, a 2015-ös Fehérvár Hangja verseny győztese zárta Michael Jackson – Human Nature című dalával.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás