Rendkívül fontos győzelmet aratott az osztrák nemzetközi jégkorong liga (ICEHL) alapszakaszának 45. körében a Hydro Fehérvár AV19. Kiss Dávid alakulata a Linz ellen nyert kiélezett meccs végén 2-1-re, s mivel a BL-szereplést érő 2. helyért zajló versenyfutásban a Red Bull Salzburg pontot vesztett Ljubljanában, a hátralévő három – idegenbeli – találkozóját megelőzően 4 egység az előnye a címvédő előtt, tehát a megszerezhető 9 pontból elég hatot begyűjtenie ahhoz, hogy kedvező pozícióját megtartsa.
A péntek esti rangadón a Volán remekül kezdett, Tim McGauley előkészítése után Joshua Atkinson szerzett vezetést a hazai alakulatnak, amely tovább is növelhette volna előnyét, de kimaradtak a helyzetek, mint ahogy a másik oldalon is, merthogy a Linz is alaposan iparkodott, mivel ádáz harcot vív a legjobb hat közé jutásért a Pustertal, Innsbruck, Bozen, Villach négyessel, akik mind 2, illetve 3 ponton belül vannak a Linz előtt, illetve mögött, azaz, itt még bármi lehet az utolsó három körben.
A második játékrészben visszavett a tempóból a hazai egylet, a védekezésre koncentrált inkább, mint a mindenáron való gólszerzésre. A jégfelület majdnem falborult, nagyon nyomott az osztrák gárda, de Roy kapus és a hátsó alakzat jól állt a lábán, így hiába a 20-2-es (!!) kapuralövési arány ebben a harmadban, a záró 20 perc előtt maradt a minimális különbségű Volán előny.
A hajrában aztán egy emberelőnyös szituációt kihasználva 51 percnyi gólcsendet követően Knott révén egyenlített a Linz, s ekkor már csak bő hat perc volt hátra. Sokan attól tartottak, nem lesz jó a vége, de az idei Volán attól is erősebb, mint a mezőny jelentős része, mert ilyen helyzetben is képes újítani. Most is képes volt, a bekapott találatra alig több, mint egy minutummal később válaszolt is Mihály Ákos révén, visszavéve a vezetést, egyben beállítva a 2-1-es végeredményt!
Vasárnap (február 18.) 17.30-kor már Innsbruckban lesz jelenésük Háriéknak, akiknek egy újabb olyan csapattal kell megküzdeniük, immár idegenben, amely a felsőházért harcol, így nagyon nehéz 60 perc vár rájuk. Majd még 2 x 60 Ljubljanában és Grazban.
0 hozzászólás