Az AFKC nyerte a vármegyei női kézi rangadót

Szerző: Mátay Balázs

2024-02-16

Hazai pályán visszavágott az őszi minimális vereségért a Dunaújvárosnak a női kézilabda NB I-ben az Alba Fehérvár KC. Horváth Roland csapata 31-30-ra verte a vármegyei rivális DKKA-t, ezzel pedig ellépett kicsit a veszélyzónából a kiesés ellen küzdő csapatok elől. Öt ponttal tart előrébb a már kiesőhelyen álló Békéscsabánál, ám ez sem életbiztosítás 11 körrel a vége előtt. Egy biztos: a jelenlegi 7. helyezés azért sokkal szebben néz ki, mint a 10., még a forduló előtt.

A pénteki rangadón a vendégek kezdtek jobba, az első félidőben szinte végig lépéselőnyben voltak, kétszer 3 góllal is vezettek már, de a végére fordított az AFKC és a szünetre már kétgólos hazai előnnyel vonultak a küzdő felek.

A második felvonás elején aztán szinte állva hagyta riválisát az Alba FKC, amely az első 9 percet egy 6-1-es rohammal kezdte. Ez meghatározta már a továbbiakat, mert bár a véghajrára alaposan leült a fehérvári lányok-asszonyok produkciója, ezt a hétgólos előnyt nem tudta leadni, egy még maradt a befejezésig, megérdemelten, mert a 60-ből 40 percig egyértelműen jobb volt, mint a dunaújvárosi gárda.

Az AFKC-ban ezúttal a 6 gólos Szabó Kitti volt a legeredményesebb kézis, de az egyaránt 5-5 gólos Utasi és Smbatian találatai is nagyon kellettek a szűk győzelemhez.

A következő fordulóban újabb nagyon nehéz mérkőzés vár Utasiékra: a már említett Békéscsaba vendégei lesznek február 23-án, pénteken 18.00 órakor.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-02-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This