Egyre jobban belelendül a Vidi idegenben is, ez pedig nem jó hír a riválisainak, akik a korábbi gyenge „házon kívüli” szereplés miatt úgy kalkuláltak, hogy majd a tavasszal a sok idegenbeli meccs okán kifullad a piros-kék gárda. A szerdai, kisvárdai sikert követően szombaton délután újra idegenben nyert a Fehérvár FC. A piros-kékek a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 20. fordulójában Tóth Tamás Vid és Stefanelli góljaival magabiztosan verték az MTK-t, így tovább stabilizálták 3. helyüket a tabellán.
Kisebb meglepetést okozott, hogy a Kisvárdán remekül bemutatkozó Sigér és a gólt is szerző Gradisar kimaradt a kezdőből. Miután később sem álltak be, valószínűsíti, hogy nem voltak teljesen egészségesek, Bartosz Grzelak vezetőedző pedig úgy ítélte meg a meccs közben, hogy nélkülük is meg tudja szerezni csapata a fontos 3 pontot, nem szükséges kockáztatni beállításukkal.
A találkozó elejétől a Vidi akarata érvényesült, rögtön az első percben Stefanelli, majd Schön hagyott ki helyzetet, hogy aztán negyedórához érve az új fiúk közül egyedül kezdő Stefanelli villanjon egy parádésat: az ellene védekező játékos lába között adott parádés labdát Katonának, akinek a lövését Demjén még hárította, ám a kipattanót Katona Tóth elé tolta, aki közelről a jobb felső sarokba emelt, megszerezve a vezetést a vendégeknek.
Még 10 perc sem telt el, amikor Christensen jobb oldali szögleténél a legalacsonyabb, de legszemfülesebb fejelt gólt, naná, hogy Stefanelli! Kibújt őrzője mögül és az ötösről szép mozdulattal bólintott a jobb sarokba. Két meccs, két gól, egy gólt érő átadás, számos remek megmozdulás alig egy meccsnyi játékidő alatt, így kell egy légiósnak bemutatkozni, minőséget mutatni a magyar bajnokságban!
Magabiztos előnye tudatában a Vidi átadta a területet az MTK-nak, amit nyugodtan meg is tehetett, mert nem volt éle a hazaiak játékának. Mentek előre becsülettel a vendéglátók, de helyzetig nem jutottak, szögletek, gyenge lövések jöttek, ezek csak a statisztika kozmetikázására voltak alkalmasak, ám a meccs képét nem befolyásolták, amikor a fehérváriak megindultak előre, sokkal nagyobb volt az esélyük megszerezni a harmadik góljukat, mint a másik oldalon egy szépítő találatnak.
A második félidőben is szépen lepergették az időt a Vidi játékosai, miközben Kastrati beállása után további gólokat szerezhetett volna, de ajtó-ablak ziccerben is sikerült hibáznia a koszovói szélsőnek, majd a végén Karakó egy elsőre megítélt 11-est is visszavont, amelynél egyértelműen kezezett az MTK játékosa, ám mivel a testéhez szorított karral tette mindezt, a maga is „tévéző” Karakó úgy döntött, mégsincs büntető.
Tóth Balázsnak is volt azért két kisebb és egy nagyobb bravúrja, sokat tett ő is azért, hogy kapott gól nélkül hozza le a mérkőzést a Fehérvár FC, amely ezzel magabiztosan tartja 3. helyét, a következő körben, február 18-án, vasárnap 15.00-kor pedig az egyik komoly riválisnak tekinthető DVSC-t fogadja a Sóstón.
0 hozzászólás