Tizennegyedik alkalommal hirdetik meg a Fehérvári Versünnepet. A tehetségkutatóra, amelyen az elmúlt évek során több száz diák vett részt, február 21-ig várják a jelentkezéseket. A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.
A Fehérvári Versünnepet 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum. A tehetséggondozó programhoz szorosan illeszkedik kezdetek óta a Székelyföldi Verstábor, ahol a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli.
A XIV. alkalommal meghirdetett idei versenyre ismét a 9-13. osztályos diákok jelentkezhetnek, akik székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói a 2023/24-es tanévben, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely egyházi középfokú oktatási intézményében tanulnak a 2023/24-es tanévben, vagy más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkeznek. A XIV. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.
A jelentkezéseket február 21-ig várják személyesen vagy postai úton (Székesfehérvár, Szent Vendel u. 17/a) vagy online, a versunnep2024@fmc.hu e-mail címen.
(ÖKK)
0 hozzászólás