Kilenc diák mérte össze tudását a Bugát Pál Tehcnikumban szerdán délelőtt a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny keretében. Az országos versenyen több mint 800 tanuló indult, akik több kategóriában versengtek a döntőbe jutásért. Székesfehérváron az alapápolás-gondozás és az elsősegélynyújtási alapismeretek témakör vármegyei döntőjét rendezték.
2024-ben már második alkalommal rendezte meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt. A megmérettetésre idén már 47 iskola 813 tanulója jelentkezett, akik egy interaktív fordulót követően jutottak be a vármegyei döntőbe, ahol egy komplex gyakorlati feladatot kellett végrehajtaniuk, melyet a zsűri olyan szempontok alapján értékelt, mint a környezet előkészítése, vagy éppen a feladat végrehajtásához szükséges eszközök biztosítása, előkészítése. Az idén egy, a mindennapi munka során előforduló munkahelyi szituációt kellett imitálniuk a versenyzőknek, melyben meg kellett mérniük egy 2 hónapos csecsemő testtömegét, hosszúságát, fej- és mellkörfogatát, majd bepelenkázni és felöltöztetni.
Az alapápolás-gondozás és az elsősegélynyújtási alapismeretek témakör vármegyei döntőjét országszerte szerdán délelőtt tartották. A Fejér vármegyei döntőnek a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikuma adott otthont. A diákokat a versenybizottság tagjai, az iskola igazgatóhelyettesei, valamint Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte. Az alpolgármester minden résztvevőnek sok sikert kívánt, kiemelve, hogy az országos versenyeken is évről évre remek eredmények születnek. „Nagyon régi múltra tekint vissza az egészségügyi képzés Székesfehérváron és a vármegyében is, ez pedig egy nagyon jó lehetőség, hogy a tanulók összemérjék tudásukat.” – fogalmazott Mészáros Attila, aki külön köszönte a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, hogy minden évben megszervezik a versenyt, hiszen ezzel is vonzóbbá tehetik az egészségügyi szektort, valamint rámutatnak annak fontosságára is.
Szabó István, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Területi Szervezetének alelnöke, a vizsgabizottság elnöke elmondta, hogy a verseny célja a szakképzés fejlesztése, valamint a kimagasló teljesítmény nyújtó diákok és felkészítő tanárok elismerése. Egyben töreksznek arra, hogy az egészségügyi szakmák társadalmi megítélését növeljék, valamint irányt mutassanak a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára.
A vármegyei döntőket mindenhol ugyanabban az időpontban kezdték meg, az első helyezettek jutnak be az országos döntőbe. Az eredményekről és az országos döntő későbbi helyszínéről ide kattintva tájékozódhatnak.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás