Tulajdonképpen semmi meglepő nincs a címben, ugyanis az idei szezon harmadik egymás elleni bajnoki találkozóját is kiütéssel – az 5-1 és 5-0 után 4-0-ra – a MOL Fehérvár FC nyerte meg az Újpest FC ellen. Ez más csapatok vonatkozásában nem mondható el a piros-kékekről, azaz csak a lilák ellen sikerült eddig ebben az idényben a három győzelem. A mai fehérvári mérkőzésen az első két gólt Nikolics, a második kettőt Petrjak szerezte, így mindketten öles léptekkel lódultak az NB I összesített góllövő listájának dobogósai után, sőt részben utol is érték őket. Előbbi 9, utóbbi 10 találatnál jár. A Vidi a következő körben (április 18.) a kiesés elől menekülő Honvéd vendége lesz Budapesten, ahol előtte csütörtökön még egy MK-elődöntő is vár rá az MTK otthonában. A forduló rangadója, a Ferencváros-Puskás Akadémia meccs 1-1-re végződött, így a zöld-fehérek matematikailag még nem bajnokok, de jövő hétvégén Kisvárdán egy győzelemmel bebiztosíthatják az aranyérmüket. A PAFC a Vidi előtt tartja 2. helyét.
Jégkorong: Magosi is hosszabbított a Volánnal
Szépen formálódik, sőt, lassan kompletté válik a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapatának kerete. Az osztrák bázisú...
0 hozzászólás