Február 1-jétől indul az új alapellátási ügyeleti rendszer

Szerző: Media24

2024-01-29

Csütörtöktől, azaz február 1-jétől Fejér vármegyében is az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer áll a betegek rendelkezésére. Székesfehérváron a felnőtt orvosi ügyeletet a 2067-es számú rendelőben a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Sürgősségi Osztálya felől lehet megközelíteni. A gyermekügyelet a Gyermekosztály ambulanciáján lesz elérhető. Székesfehérvár Önkormányzata 15 millió forinttal járult hozzá az ügyeleti helyszínek kialakításához – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet dr. Cser-Palkovics András polgármester, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és dr. Jászkuti Ákos, a Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója tartott hétfőn.

Február 1-jétől Fejér vármegyében is az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer kezdi meg működését, amelynek legfontosabb célja, hogy a betegek kiszámítható, egyszerűen hozzáférhető és magas színvonalú ellátást kapjanak a vármegye minden településén. A Székesfehérvári Mentőállomáson hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatón Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője ismét felhívta figyelmet, hogy ha éjszaka valamilyen probléma adódik, mielőtt otthonról elindulna bárki, érdemes a 1830-as, az országban egységes ügyeleti telefonszámon kapcsolatba lépni a szakemberekkel. Egy, a protokoll szerint összeállított kérdéssor feltevését követően döntenek arról, hogy ügyeleti kocsit küldenek és a beteg otthonában orvosolják a bajt, vagy ha olyan súlyos a helyzet, rögtön küldik a mentőt.

Fejér vármegyében továbbra is két olyan telephely működik, Székesfehérvár és Dunaújváros, ahova a betegek bemehetnek éjszaka, ha erre van szükségük. Erről dr. Jászkuti Ákos, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója hozzátette: a betegek igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodva hétköznapokon 16-22 óra, hétvégén pedig 8-14 óra között háziorvosi ügyelet áll rendelkezésre Fejér vármegye 5 pontján (Bicske, Enying, Mór, Sárbogárd, Velence), majd 22 óra után ezt az ügyeletet az Országos Mentőszolgálat biztosítja. Bármelyik ügyeleti telephelyre be lehet menni a beteg gyermekkel hétközben 16-22 óra között, míg hétvégén Székesfehérváron 8-20, Dunaújvárosban 8-14 óráig rendelkezésre állnak a szakemberek. Az igazgató kiemelte, hogy Székesfehérvár támogatásának köszönhetően sikerült a kórházban, illetve a kivonuló szolgálat tekintetében is olyan feltételeket biztosítani a kollégáknak, amelyek vonzóak számukra és a betegek megelégedésére szolgálnak.

 

Jelentős változás lép életbe az orvosi ügyeleti rendszerben csütörtöktől, így nagyon fontos, hogy ne rutinból cselekedjünk, ha valami baj történik, hanem kövessük az új struktúra szerinti utasításokat és e szerint járjunk el – hívta fel a figyelmet Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette, az eddig megszokott háziorvosi ügyeleteket új helyszínen találják meg a panasszal érkezők. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Sürgősségi Osztályán kialakított felnőtt, illetve a Gyermekambulancia (Seregélyesi út) mellett helyet kapott gyermek ügyeleti rendelők, valamint az orvosi pihenőszoba kialakításához Székesfehérvár Önkormányzata 15 millió forinttal járult hozzá. Az Orvosok Házával kapcsolatban hozzátette, hogy a tervek szerint a kistérségi társulástól a város megvásárolja az épületet, és egy évre használatba adja a Mentőszolgálatnak. A ház továbbra is egészégügyi feladatokat lát el, és február 1-jétől továbbra is itt érhető el a fogorvosi ügyelet. Elhangzott az is, hogy az ügyeleti alapellátást eddig ellátó szakdolgozók és sofőrök közül többeket az Országos Mentőszolgálat foglalkoztat tovább.

A sajtótájékoztatót követően a kórház megbízott vezetője, dr. Kovács Attila mutatta meg az új rendelési helyszíneket.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-01-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This