Február 3-án, szombaton 12.30-kor, azaz bő egy hét múlva Zalaegerszegen útjára indul a labda az NB I tavaszi szakaszában a Fehérvár FC futballistái számára. A klub szurkolóit az elmúlt hetekben sokkolta, hogy a piros-kékek két alapjátékosát, Kodrót és Florest kivásárolták szerződésükből, így másik csapathoz távoztak. Ezt követően mindenki abban bízott, hogy az értük kapott pénzből gyorsan pótolja is őket a menedzsment. Nem így történt, jött két ifjonc, akik a jövő emberei, de nem azonnali erősítések a csapat számára. Rajtuk kívül gyakorlatilag senki nem igazolt Fehérvárra. Eddig…
Igaz, most sem a kulcsposztra, center posztra, illetve a szervező-támadó középpályás posztra, a gyakran sérült Kalmár helyettesítésére érkezik valaki, hanem a kapuba, pontosabban a kispadra, ahonnan Kovács Dániel már korábban távozott Görögországba, míg a másik csereportásnak, Rockovnak is „kiáll a rúdja” a Sóstóról, évek óta csak létszámnövelőnek van a keretben, a fiatal Gergely pedig ugyancsak a jövő embere lehet, nem a máé.
Nos, a dunaszerdahelyi DAC-tól érkezik a 22 éves Veszelinov Dániel, aki az elmúlt időszakban a szlovákiai egylet fiókcsapatában szerepelt, s a képességei alapján megfelelő helyettese lehet Tóth Balázsnak, ha netán megsérülne, avagy a Puskás Akadémia visszahívná kölcsönszerződése után, amire van esély információnk szerint. Veszelinov egyébként remekül mutatkozott be 2022 tavaszán a DAC-ban, hiszen a felsőházi rájátszásban az első öt találkozójából négyen (!) nem kapott gólt. Aztán mégis kevesebb lehetőséget kapott, majd Somorjára irányították a farmcsapathoz, igaz ehhez hozzájárult egy sérülés is.
A magyar U21-es válogatott hálóőrnek nyárig van szerződése a DAC-hoz, de ha megfelel az orvosi vizsgálaton és el akar igazolni a Vidihez, klubja elengedi. Ügyében hamarosan hivatalos bejelentés várható. (UPDATE! Ez meg is történt, este a Vidi bejelentette a kapus szerződtetését)
Távozó oldalon állítólag görög érdeklődő van Franck Bambockra, aki bő fél év alatt 11 percet töltött a pályán bajnokin a Vidiben, egy félidőt pedig a gyászos emlékű, ESMT elleni, kieséssel végződött MK-találkozón, ezért is meglepő az állítólagos átigazolási lehetőség. Ha mégis helytálló a dolog, akkor az biztos, hogy nem a Vidiben nyújtott teljesítménye okán igazolnák le, mert az nemigen volt. Mármint teljesítmény… A francia-kameruni szűrő középpályás láthatólag nem NB I-es szintű játékos, nehezen hihető, hogy egy görög csapat számára erősítés lehet.
Egyelőre még itt is várni kell a hivatalos bejelentésre, de az biztos, hogy őt nem siratják meg a szurkolók, ha elmegy. Várjuk a fejleményeket. Mert azok lesznek, kérdés, mikor? Nem mindegy, mert gólérzékeny támadó nélkül aligha lesz esélye a Vidinek a dobogón vagy annak közelében maradnia az idény végéig. Az is tény, hogy télen épkézláb, valóban jó csatárt igazolni nagyon nehéz, s úgy tudjuk, összességében fél tucatnyi támadóval és támadó középpályással, illetve menedzserükkel tárgyalt már a Vidi, de megegyezésig nem jutottak e pillanatig. Ez, persze nem jelenti azt, hogy rövid időn belül nem lesz senkivel egyezség. Persze a kapuson és a már többször belengetett angol szűrű középpályáson kívül.
Lehetőség még a londoni PL-kubbal, a Brentforddal való együttműködés, ám ennek keretében is fiatal, 17-20 év közötti srácok jönnének, nem kész, PL-tapasztalattal rendelkező azonnali erősítést jelentő futballisták. Bármi is lesz, érdekes és mozgalmas időszak vár a klub elöljáróira az átigazolási időszak február 14.-i zárásáig hátralévő bő két hétben.
0 hozzászólás