Magyarországon nincs rangosabb ökölvívó esemény immár hosszú évek óta, mint a Bocskai István Emlékverseny, amely alig marad el egy Európa-bajnokság, vagy akár vb szintjétől, hiszen klasszikus boksznemzetek kiválóságai jönnek el minden esztendőben, hogy összemérjék tudásukat a hazai és nemzetközi élvonal képviselőivel. Az idei viadal mezőnyében ott volt a Fehérvár Küzdősport SE két tehetsége, Major Milán és Németh Zsolt. Szereplésükről az FKSE szakmai munkájának irányítója, Turós Arnold tájékoztatott.
„Ez mindig egy nagyon erős verseny, most is az volt. A sportág nagyhatalmai közül Ukrajna, Kazahsztán és Mongólia is részt vett a versenyen néhány öklözővel. Városunkat és klubunkat Major Milán (67 kg-ban) és Németh Zsolt (75 kg.) képviselte. Ez a verseny magasabb szint, mint amit a felnőtt versenyzőink képviselnek, de ha szeretnénk szintet lépni, szükség van ilyen erős mezőnyre, ellenfelekre. Mindkét sportolónk kikapott első mérkőzésén, de Milán teljesítménye megsüvegelendő, mert a mongol világbajnoki bronzérmes Battumurtól kapott ki nagy küzdelem végén, megosztott pontozással!
Battumur alaposan megizzadt Major (pirosban) ellen
Miután búcsúztak a viadaltól, minden délelőtt edzőmérkőzéseken léptek kötelek közé magyar, ukrán, mongol sportolók ellen, sőt, egyik nap a volt fitneszguru, Schobert Norbi fia, a Sztárboxban is próbálkoz Ifj. Schobert Norbi is beszállt a sparringba. Összesen 14 menetet tudtak boxolni a fiúk, aminek nagyon örültem.” – összegezte az elmúlt hét tapasztalatait Turós Arnold.
0 hozzászólás