Nem sok hiányzott a bravúrhoz a jégkorong Erste Ligában a sereghajtó Fehérvár Hockey Academy (FEHA19) csapatának, amely saját közönsége előtt szorongatta meg alaposan a bajnok Gyergyói HK-t. A rutin végül az erdélyi egyletet hozzásegítette egy kiszenvedett 1-0-ás győzelemhez, de nem ennek a találkozónak a felvételét mutogatják majd oktatófilmként utólag, az biztos…
Anatolij Bogdanov ifjú legényei – néhány légióssal és rutinosabb hokissal kiegészülve – végig nagy csatára késztették a liga címvédőjét, amelyben számos válogatott, rutinos hokis és kiváló légiós szerepel, mégsem lehetett a 60 perc során mutatott produkciók alapján megmondani, ki a regnáló bajnok és a sereghajtó.
A mérkőzés az utolsó harmad elején szerzett Sándor-Székely góllal dőlt el, a „kisvolán” csak kapuvasig és számos ziccerig jutott, de Rinne ugyanolyan jól fogott, mint a másik oldalon Melnyicsuk. A különbség csak az az egy gól volt, amit a FEHA19 kapott. Összességében a Gyergyószentmiklósiak nem érdemtelen, de kissé szerencsés győzelmet arattak, legalább 1 pontot megérdemelt volna az akadémistákra épülő Volán-farm, amely legközelebb január 23-án, kedden 18.00 órakor az UTE vendég lesz, majd a négy idegenbeli találkozót követően január 30-án, 18.30-kor jön az első hazai FEHA19 derbi a Ferencváros ellen.
0 hozzászólás