Ismét fontos mérkőzésen, a sereghajtók közé tartozó csapat ellen, jelesül az utolsóelőtti pozícióban álló NEKA akadémistái ellen volt képtelen nyerni (27-27) hazai pályán az Alba FKC női kézilabda csapata az NB I-ben. Horváth Roland alakulatának ez az 1 pont nagyon hiányozhat még a végén.
A találkozó végig szoros küzdelmet hozott, a vendégek koncentráltan, maximális erőbedobással játszottak, ám hazai oldalon sok volt a hiba, ezért nem volt csoda, hogy többnyire a NEKA volt előnyben, igaz, egyik csapat sem tudott 2-3 gólnál jobban ellépni a másiktól, ha át is vette a vezetést.
A hajrában így is ott volt az AFKC kezében a meccs, szűk három perccel a befejezés előtt két góllal vezetett, de ezt követően Afentaler kulcspillanatban 7-est hibázott, majd lövést rontott, közben emberelőnybe is került a házigazda csapat, de képtelen volt lezárni a meccset, gyengén lőttek játékosai, a NEKA kapusa az utolsó négy próbálkozást védte, mindennek tetejébe emberhátrányban egalizáltak a Balatonbogláriak. Gyakorlatilag egy teljesen biztos, nyerő szituációt volt képtelen megoldani Horváth Roland egylete.
A fehérvári hölgyek 12 forduló után a 9, helyen állnak és a következő körben, január 27-én, szombaton 17.00 órakor a Vasas vendégeként korrigálhatják némileg a mostani botlást.
0 hozzászólás