Az urivi áttörés 81. és a Don-kanyar Emlékkápolna felszentelésének 30. évfordulóján fellobbantak az emléktűz lángjai pénteken este. A pákozdi Mészeg-hegyen az 1942-43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katonahősökre immár harmincadik alkalommal emlékeztek ökumenikus imádsággal. Emlékező beszédet dr. Tanárki Gábor, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispánja mondott.

A megemlékezésen Bobory Zoltán költő, író, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli elnöke Nyílt levél című írását olvasta fel, amelyet az urivi áttörés során hősi halált halt Harmat Imre hadnagynak címzett. A műben a Don-kanyar emlékkápolna megálmodója felidézte azokat a pillanatokat, hogyan ismerte meg az 1943-ban elhunyt hadnagy és bajtársai történetét, hogyan „találkozott” vele és emlékét hűen őrző özvegyével a Don-kanyarban a kilencvenes évek elején tett emléktúrán. Bár nincs felmenője, aki kint járt, vagy kint maradt a Donnál, azonban a történelmi tények ismeretében „igenis érintett vagyok, százharmincezerszeresen, mint mindnyájan, mi, magyarok.” Bobory Zoltán felidézte a kápolna születését, amelynek létrejötte „végtelen örömet jelent nekünk, a lelkiismeretünk megnyugvását.”

A doni tragédia 81. és az emlékkápolna felszentelésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségen megjelenteket a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, valamint az emléktüzet biztosító 457. számú Prohászka Ottokár Cserkészcsapat nevében Berdó Gábor, a Szövetség elnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy az állam és a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint közéleti személyek és civilek támogatásával megkezdődhetett az emlékkápolna felújítása, amely hamarosan régi fényében ragyoghat és betöltheti történelmi szerepét.

Immár 28. alkalommal emlékeztek ökumenikus imádsággal és emléktűzgyújtással a magyar hadtörténelem legnagyobb tragédiájára. Beszédében felidézte, 1943. január 12-én a reggeli órákban indult meg a Don mellett védelmi vonalba helyezkedett Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg ellen a Vöröshadsereg támadása, amelyet az urivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe. A hadműveletekben a 2. magyar hadsereg elveszítette harci, technikai eszközeinek szinte egészét, állományának több mint 70%-át. Hősi halált halt és fogságba esett – a máig pontatlan adatok szerint 100-120 ezer ember, illetve eltűntek is vannak köztük. A túlélők közül szinte mindenki megsebesült vagy fagyási sérüléseket szenvedett. „A mi tisztünk az emlékezés és a tiszteletadás. A hazáért küzdeni és meghalni a legnagyobb dicsőség, amit az utókor soha nem feledhet. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség 1991-es megalakulása óta őrzi és ápolja a hősök emlékét, szervezeti keretet adott a túlélőknek és ad a leszármazottaknak, akik ma is itt vannak közöttünk. Dicsőség és hála a hősöknek, megbecsülés a hátramaradottaknak, tisztelet az őrzőknek.” – zárta gondolatait Berdó Gábor.

Emlékező beszédét dr. Tanárki Gábor, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispánja Wass Albert A bujdosó imája című verséből vett idézettel kezdte. A doni események történelmi felidézését követően szólt arról a hosszú-hosszú időszakról, amikor a Donnál történt eseményekről hallgatni kellett, az onnan hazatérteket és az ott elesettek emlékét megvetés és hallgatás övezte. Voltak azonban olyan bátrak, akik úgy érezték, az nem helyes, hogy a hazájáért szolgálatot teljesítő és a haza szolgálatában elesett katonáról ne lehessen megemlékezni. Itt megemlítette Nemeskürty István 1972-ben megjelent könyvét, a Reqiuem egy hadseregért, valamint Sára Sándor filmrendezőt, aki 25 részes dokumentumfilmet forgatott a Donnál szolgáló katonák történetéről, majd 1991-ben Bobory Zoltán kezdeményezésére megalakult a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, amely őrzi és ápolja a hősök emlékét. Hozzátette, az 1993-ban, közadakozásból megépült Emlékkápolna a nemzeti emlékezet helyszínévé vált az elmúlt három évtizedben. „Zarándokhellyé vált, ahol miden alkalommal bizonyosságot teszünk arról, hogy őrizzük a hősök emlékét. Ez valamennyiünk szent kötelessége, hiszen a magyar katonának a hosszú évszázadok során mindig az a feladat jutott, hogy nem csak Magyarország, de Európa határait is őrizni kell, és ez az örökség a mai napig él. A mai napig őrizzük Európa határait, hiszen őriznünk kell. Láthatjuk, hogy most nem fegyverrel támad a külső ellenség, de ébernek kell lennünk. A mi feladatunk gondoskodni arról, hogy soha többé ne jöhessenek el oly vészterhes idők, ne uralkodhassanak olyan ordas eszmék, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy a hazájáért szolgálatot teljesítő és a legdrágábbat, az életét áldozó magyar katonáról ne lehessen megemlékezni. Emlékezzünk hát a Don-kanyarban elesett hősökre kegyelettel és méltó módon.” – hangsúlyozta dr. Tanárki Gábor.

A beszédet követően fellobbant az emléktűz lángja, majd a magyarországi történelmi egyházak képviselői, Spányi Antal megyés püspök, Bencze András evangélikus lelkész, püspökhelytettes, Berze János református lelkész, Mészáros László alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns tábori esperese és Fekete Dániel, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség kántora mondták el imáikat a Don mellett hősi halált halt katonák emlékére.

A megemlékezés zárásaként a tisztelet és az emlékezés koszorúját közösen helyezte el Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, Spányi Antal megyés püspök, dr. Tanárki Gábor főispán és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere. Koszorút helyeztek el továbbá a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Székesfehérváron állomásozó katonai szervezetek, a Történelmi Vitézi Rend, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Hadtörténi Intézet és Múzeum, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Katonai Emlékpark Pákozd, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör képviseletében.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)