Másodosztályú csapat ellen égett meg az AFKC

Szerző: Mátay Balázs

2024-01-10

Bár voltak figyelmeztető jelek, hiszen az előző körben az NB I-es Budaörsöt ejtette ki, miközben a bajnokságban is remek formában van a másodosztályban vitézkedő Esztergom, az Alba FKC nem készült fel megfelelően a 4. fordulós Magyar Kupa összecsapásra, mert a második félidő elején ugyan vezetett már négy góllal is, végül az Elek Gábor által felkészített Duna-partiak a hajrában állva hagyták esélyesebb riválisukat és simán 32-26-ra győztek!

A találkozót rögtön a rutinos, a Fradit tavaly a BL-döntőig vezető, majd meglepetésre nyáron Esztergomba szerződő Elek Gábor vezette hazaiak kezdték jobban, s vezettek is az első játékrész közepéig. Ekkor aztán futott egy jó szériát az Alba és máris 11-14 állt az eredményjelzőn a javára félidőben. A második játékrész elején egy újabb góllal már négy találatnyi volt Horváth Roland csapatának fórja, ekkor aligha gondolta volna bárki, hogy a vége nagyon sima lesz, de nem a vendégeknek, hanem az alacsonyabb osztályú hazaiaknak, pedig így lett!

Az AFKC egyre többet hibázott, miközben az Esztergom feljavult és bátran, gyorsan, hatékonyan támadott, ráadásul a védekezését is feszesebbre tudta húzni. 17 perccel a vége előtt még 19-19-re álltak a felek, hogy aztán a hátralévő bő negyedórát 13-7-re behúzza, ezzel együtt pedig a továbbjutást is.

A fehérvári alakulatból a 6 gólos Utasi, valamint az egyaránt 4-4 találatot jegyző Takó, Smbatian és Afentaler teljesítménye volt elfogadható, a többiek alig átlagosan vagy gyengén játszottak. A kapuban általában jól teljesítő Tóth Nikolett például mindössze 29%-os védési hatékonysága átlag alatti, a szerb válogatott Kubina pedig 6 kapura tartó lövésből egyet sem tudott hárítani, ami értékelhetetlen. Egészen megdöbbentő, de tény: Tóth az első félidőben kilenc védést mutatott be, a másodikban mindössze egyetlen egyet! A teljes második játékrészben az Alba két kapusa együtt ezt az egyetlen hárítást hozta össze, ami egyszerűen minősíthetetlen és ezen a szinten nagyon ritka.

A 4. körben kezdődött és ért is véget az Alba FKC hazai kupakalandja, ami nem túl jó előjel a bajnoki küzdelmekre tekintettel, mert nagyon szoros a mezőny második fele, s ha még néhány meccsen, főleg a főbb riválisok ellen úgy játszik a csapat, mint szerdán, akkor az utolsó meccsekig hadakozhat a kiesőjelöltekkel, hogy ne kerüljön igazán nagy bajba.

Az NB I-ben most éppen egy igencsak fontos találkozó vár Kubináékra: a  NEKA csapatát fogadja január 19-én, 18.00 órakor. Összességében egyébként a most következő öt találkozó sorsdöntő lehet, mivel a NEKA után még a Vasas, a DVSC, a Dunaújváros és a Békéscsaba lesz a fehérvári egylet ellenfele. Ezek közül a meccsek közül négyet – de minimum hármat – meg lehet és meg is kell nyernie ahhoz, hogy a hajrában ne állandóan hátrafelé kelljen tekintgetnie a tabellán.

 

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-01-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This