MÁV Előre Foxconn: a bajnok ellen nem fért bele a sok hiba

Szerző: Mátay Balázs

2024-01-10

A hazai tétmeccseken tavaly május óta veretlen MÁV Előre Foxconn azt a Kaposvárt fogadta a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán, amelytől éppen legutóbb, a tavalyi Extraliga fináléban kikapott. A székesfehérvári alakulat 1-1 simán elbukott és megnyert játszma után két szoros, kiélezett szettben 3-1-es vereséget szenvedett, így rendkívül nehéz helyzetbe került a jövő heti, somogyi visszavágóra.

Az első játszmában sok hibával játszott a Loki, nem volt meglepő, hogy gyorsan és simán, 25-18-ra behúzta a kezdő etapot a Kaposvár. A folytatásban sokkal jobb lett a hazaiak összprodukciója, amilyen simán elvesztették az első, olyan simán nyerték meg 25-17-re a második szettet.

Ezt követően azonban újra a somogyi gárda volt a szerencsésebb, s néha jobb is, de összességében két, rendkívül kiélezett, szoros 25-22-es játszmával megérdemelten nyerte meg az egész mérkőzést is, hatalmas lépést téve az elődöntő felé. A döntő faktor és a különbség most is, miként a legutóbbi bajnoki fináléban, Baróti Árpád volt, akinek a támadójátékával, gyilkos ütéseivel szemben nem tudott mit kezdeni Dávid Zoltán alakulata.

Hazai oldalon Pesti 16, Koci 14, Janke 12 pontot termelt, a mások térfélen pedig az említett Baróti hozott extrát 25 pontjával.

Ahhoz, hogy a MÁV Előre le tudja győzni a folytatásban a Kaposvárt és majd legalább a bajnokságban revansot tudjon venni, ahhoz a Loki trénerének Baróti ellen kell kitalálnia valamit, különben még így is, hogy az idén egy, a tavalyinál erősebb, jobb MÁV Előre áll szemben a somogyi csapattal, nehéz lesz előre lépni.

A visszavágóra január 17-én, szerdán kerül sor, majd a bajnokságban jön két kemény idegenbeli rangadó a kék-fehérek számára: január 13-án, 15.00 órakor a kupában címvédő, korábbi kétszeres bajnok Pénzügyőr, majd január 20-án, 19.00 órakor a – különösen hazai pályán – mindenki ellen veszélyes Kecskemét otthonában vizitál. Túlzás nélkül állítható, hogy ez a következő 9 nap és három meccs alapvetően befolyásolja majd a MÁV Előre Foxconn egész idényét.

(Fotó: Róth Zoltán)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2024-01-10

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Kötőklub és retro Fehérvár

Kötőklub és retro Fehérvár

November 18-án, hétfőn kötőklubbal várja az érdeklődőket a Budai Úti Tagkönyvtár, a Széna téri bibliotékában pedig a...

„Őrizd meg és emlékezz!”

„Őrizd meg és emlékezz!”

A Székesfehérvári Zsidó Hitközség több mint egy évszázados történetét mutatja be az az állandó kiállítás, amely...

Share This