Örömteli fordulat történt a vasárnap este, a városi betlehemből ellopott kisbárány ügyében – számolt be közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester. A városvezető posztjában elmondta, hogy az eset nyilvánosságra hozatala minden bizonnyal célba ért, hiszen a kisbárányt eltulajdonító fiatalok – egy bocsánatkérő levéllel – visszahozták a Városházára a betlehemi dekorációs elemet.
„Egy nagyon emberi, nagyon jó hír reggelre:
Olvashatták tegnap, hogy vasárnap este néhány fiatal ellopta a Városház téri betlehemi jelenetből az egyik dekorációs elemet, a bárányszobrot. A köztéri kamerák felvették az esetet, az ilyenkor szükséges lépéseket megtettük, ideértve azt is, hogy nyilvánosságra hoztuk az esetet, kérve, hogy ha tudomásuk van az elkövetőkről, akkor azt jelezzék nekünk vagy a rendőrségnek.
Az üzenet célba érhetett, olyannyira, hogy az este folyamán az elkövetők egy bocsánatkérő levéllel visszahozták az ellopott bárányt a Városházára. Hiszem, hogy ez sokkal többet jelent és számít annál, mintha a rendőrség rendezte volna az ügyet. Azt mutatja, hogy ha kellett is persze némi „motiváció”, végül a lelkiismeret győzött egy olcsó és méltatlan tréfa felett.
Örülök, hogy a fiatalok végül helyesen döntöttek és a hibájukat nem tetézték újabbal, inkább megpróbálták helyrehozni, sőt, beismerték és bocsánatot kértek érte. Talán mondhatjuk, hogy ez a gesztus egy jó közbiztonsági és emberi eredmény is.”
dr. Cser-Palkovics András
polgármester
0 hozzászólás