A Szöktetés a szerájból daljátékkal kezdődik az Ars Regia. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO), a Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Táncegyüttes egy-egy előadását tartalmazó bérletsorozat első, igazi zenei és színházi csemegének ígérkező előadásában Mozart operáját neves operaénekesek és a Vox Mirabilis Kamarakórus, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényletével adja elő. Az előadásba a legifjabb alkotók is bekapcsolódhatnak az ARSO által hirdetett alkotói pályázattal.
Wolfgang Amadeus Mozart 1782-ben bemutatott Szöktetés a szerájból című daljátéka elevenedik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán január 29-én. Az izgalmas fordulatokban gazdag történet a szerelem és hűség erejét példázza: Belmonte (Balczó Péter) és szolgája, Pedrillo (Decsi András) próbálják meg kiszabadítani szerelmeseiket, Constanzét (Horák Renáta) és Blondét (Zemlényi Eszter) Szelim basa (Gáspár Sándor) szerájából, amelyet a kérlelhetetlen Ozmin (Gábor Géza) őriz. A kalandok során persze nem várt meglepetések sora vár hőseinkre, mindehhez pedig Mozart csodálatos, a mesés Kelet zenei világát felidéző muzsikája társul.
A koncertszerű előadás igazi zenei és színházi csemegének ígérkezik a neves operaénekesek és a Vox Mirabilis Kamarakórus (karnagy: Zemlényi Katica), valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényletével. A Vörösmarty Színház nagyszínpada kiváló keretet biztosít a játékhoz: a Szöktetés a szerájból a székesfehérvári művészeti együttesek koprodukciójában megvalósuló előadása minden bizonnyal emlékezetes és feledhetetlen élményt nyújt majd minden opera- és zenebarát számára.
Az előadáshoz kapcsolódóan az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rajzpályázatot hirdetett, amelyre még január 15-ig várják az alkotásokat. Korhatári megkötés nincs és minden pályázó annyi pályaművel indulhat, amennyivel szeretne. A pályamű készülhet zsírkrétával vagy olajfestékkel, ceruzával vagy tollal, lehet rézkarc, sőt akár digitálisan elkészített munkákat is örömmel várnak a marketing@arso.hu email címre. A nyertes pályaművek az előadás illusztrációiként a zenekar mögötti óriáskivetítőn jelennek majd meg a Vörösmarty Színház színpadán, valamint minden pályázó műve egy kiállítás keretén belül látható lesz a nagyközönség számára.
A január 29-i zenei, valamint további három prózai, kortárs balett és néptánc előadásra szóló Ars Regia bérletet és jegyeket a Vörösmarty Színház jegyirodájában (Fő u.8.), illetve online (https://www.vorosmartyszinhaz.hu/online_berletvasarlas) válthatnak az érdeklődők.
(ÖKK)
0 hozzászólás