Villachban is a hosszabbítás volt a Volán veszte, de így is simán vezet

Szerző: Mátay Balázs

2023-12-28

Az alapszakasz feléig nem volt hosszabbításos veresége az osztrák bázisú ICEHL jégkorong ligában a Hydro Fehérvár AV19-nek, ám a múlt heti, linzi 2-3 után most a Villach nyert a listavezető ellen a ráadásban, 2-1-re. Az egyetlen vendégtalálatot Robertson szerezte még az első harmadban, amikor egyértelműen a Volán hokizott jobban. A folytatásban azonban fordult a kocka és a Villach volt élesebb, veszélyesebb, nem véletlenül egyenlített, majd nyerte is meg a mérkőzést a ráadásban.

Ez az 1 pont is jól jött azonban Kiss Dávid együttesének, mivel az üldözők közül csak a Klagenfurt és a hatalmas menetben lévő Bozen szerzett 3 pontot, a Salzburg és a Linz viszont csak kettőt, illetve egyet sem, így érdemben nem változott kényelmes helyzete a tabella élén. A Klagenfurt 7, a Salzburg 9, a Linz és a Bozen 10 pontos hátrányban lohol a Volán után.

Mindazonáltal az évzáró mérkőzés komoly hatpontos csata lesz majd szombaton, december 30-án az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ugyanis a rekordbajnok Klagenfurt, a jelenlegi első számú üldöző érkezik egy várhatóan feszült hangulatú összecsapásra. A Volánnak lenne miért visszavágnia, tekintettel arra, hogy idegenben 7-3-ra, legutóbb Fehérváron pedig – még november közepén – 7-1-re nyert a karintiai rekordbajnok.

Amennyiben újra a KAC győzne, nagyon „rámászna” a táblázaton a Volánra, ám ha a fehérvári egylet nyerne, olyan előnyre tehetne szert – a pontok mellett lélektanilag is – a többiekkel szemben, ami sanszosan az alapszakasz végéig az élen tarthatná.

A csúcsderbi szombaton 17.30-kor kezdőik a Raktár utcai létesítményben.

A klub farmcsapata, a FEHA19 sem járt jobban az Erste Ligában, sőt: jól kezdett és vezetést is szerzett a bajnokesélyes BJAHC ellen, ám hiába volt végig pariban a fővárosiakkal, a végére bedarálta a jóval esélyesebb alakulat, amely 4-1-re győzött. Furcsa 3 gólos vereség után leírni, de igaz, legalább egy pontra rászolgált volna ezen a találkozón a jórészt akadémistákból álló gárda.

A „kisvolán” ezzel maradt a 10. a tabellán és legközelebb majd már az új évben, január 5-én, az UTE ellen lép jégre, akkor is hazai pályán.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-12-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This