Vidi: Görögországba távozik az ultrák „kedvence”

Szerző: Mátay Balázs

2023-12-28

Az őszi szezon elején még a csapat kezdő kapusa volt, ám Tóth Balázs érkeztével kiszorult a Fehérvár FC-ből Kovács Dániel. Az időközben a kemény mag néhány tagjával is konfliktusba keveredő hálóőr minden tekintetben kegyvesztett lett a Vidinél, így nem csoda, hogy a klub vezetői az első komolyabb megkeresésre szerződést bontottak vele és elengedték.

Új csapata a görög első vonalban szereplő, korábban is több magyar játékost foglalkoztató Volosz gárdája lesz, ahol bizonyíthatja, hogy jobb kapus annál, mint amit a piros-kékeknél mutatott az elmúlt években. Akadtak bravúrjai, ám szinte minden mérkőzésen kapott elkerülhető, számlájára (is) írható gólokat, ráadásul hatalmas hiányossága, hogy a beadásokra nem mozdul ki, az ötöst szinte csak hazaadásoknál vagy kirúgásoknál hagyja el.

Amennyiben ezen tud változtatni, ezen a téren fejlődni, akár még hasznos tagja is lehet új alakulatának. Ellenkező esetben aligha lesz hosszú távú állomáshelye Görögország…

A Volos FC jelenleg a 10. helyen áll a 14 csapatos görög Szuperligában, mindössze 3 pontra van a már kieső, 11. helyezett Kifisiától, így ráfér az erősítés a tavaszi folytatásra.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-12-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This