Miközben a Volánnal szárnyal az ICEHL-ben és ő maga is a fehérvári hokicsapat harmadik legeredményesebb játékosa, a magyar válogatottban egyelőre nem szeretne jégre lépni Bartalis István. Először az őszi meccseket, tornákat mondta le, majd ma bejelentette, hogy a tavaszi Divízió-1/A-s vb-n sem lesz ott, mivel szerinte nem előre, inkább visszafelé lépett az elmúlt időszakban a nemzeti csapat, amely körül egyébként sincs minden rendben.
Az, hogy pontosan mi a problémája Bartalisnak, az nem tisztázott.
„Ha az ember nem nagyon szívesen megy valahova, akkor annak nincs sok értelme, és nem is tud úgy teljesíteni” – nyilatkozta a Hydro Fehérvár AV19 játékosa pénteken az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, a döntéséről már tájékoztatta a magyar szövetség vezetőit is.
Bartalis tehát egyelőre nem vállalja a válogatottságot, s úgy hírlik, ő csak az első a bejelentők között, de nem az utolsó. Nem véletlen, hogy a Volán több más kulcsjátékosa és néhány légiós sem szerepelt az elmúlt hónapok mérkőzésein címeres mezben, s nem mindenki csak pihenési szándékkal hagyta ki az összetartásokat és tornákat, amelyeken gyengén is szerepelt a már Don MacAdam által irányított, fiatalokkal teletűzdelt „kényszeralakulat”.
0 hozzászólás