A Városháza is megnyitotta kapuit a látogatók előtt advent harmadik hétvégéjén

Advent harmadik hétvégéjén szép számmal érkeztek látogatók a Városházára szombaton, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel lehetett bejárni a felújított barokk épületet a Nyitott Városháza program keretében.

Szombaton délután a Nyitott Városháza program keretében dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta és vezette körbe a látogatókat a Városháza épületében.

A székesfehérvári Városháza az egyik legjelentősebb barokk épület Magyarországon. A főépület évszázadok óta otthont ad a város sorsáról döntő gyűléseknek és egyéb kiemelkedő eseményeknek, ezért igen fontos politikai és kulturális jelentőséggel is bír Székesfehérvár életében.

A 17. századi barokk városháza a 18. században épült újjá. Mai késő barokk jellegét 1790-ben kapta. Az udvar beépítése a 20. század 30-as éveiben történt, ekkor kapcsolták össze a Zichy palotával. Az épület jobb oldali szárnyát pedig már az 1698. évi telekkönyv is városházaként tartja nyilván. A Városháza kapuzatát korinthoszi oszlopok, allegorikus szobrok és áttört kőerkély alkotja, amelyben a város címere is található.

A városházi sétán Székesfehérvár polgármesterének a dolgozószobájába is be lehetett menni, ahol többek között egy díszes gobelint is látható, amely a város több mint 1000 éves történelmét dolgozza fel. Sőt, ezen alkalmakkor a fehérvári polgármesteri székbe is be lehet ülni és kitekinteni az ablakon a Vasvári Pál utca fele, ahonnan különleges perspektívából látható a Mujkó szobor, Kocsis Balázs alkotása.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely, Ostorházi Helga)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-12-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This