Ünnepi műsorral köszöntötték a fehérvári nyugdíjasokat

Szerző: Media24

2023-12-13

A hagyományokat folytatva idén is megrendezte a város a Nyugdíjasok Karácsonyát. Székesfehérvár Önkormányzata minden évben az adventi időszakban egy zenés-táncos műsorral köszöni meg a szépkorúak egész éves támogatását, együttműködését és munkáját.

Teltház előtt rendezték meg szerda délután a Nyugdíjasok Karácsonyát az Alba Regia Sportcsarnokban. Szép hagyomány a városban a közös ünneplés, melynek során az advent végéhez közeledve az idősek együtt kapcsolódhatnak ki, színvonalas produkciókat láthatnak és élvezhetik egymást társaságát. Az eseményen egyúttal átadásra kerültek a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Év önkéntese és Év önkéntes csoportja díjak is. A program előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket.

„Sokéves hagyomány, hogy karácsony előtt néhány nappal, az adventi időszakban találkozunk és egy kis műsorral kedveskedünk. Tesszük ezt azért, hogy megháláljuk azt, hogy önök építették, szépítették ezt a várost. Teszik ezt a mai napig, hiszen a nyugdíjas klubok óriási közösségi munkát végeznek.” – fogalmazott a polgármester, aki az adventi időszak alatt tett gesztusok fontosságáról is beszélt. Elmondta, hogy ebben a néhány hétben kicsit talán jobban odafigyelünk a másikra, miközben a karácsonyra, Jézus Krisztus születésére készülünk, aki szeretetet hozott el a világba, az apró gesztusok, kedvességek pedig igazán gyönyörűvé teszik ezt az időszakot. Dr. Cser-Palkovics András külön köszöntötte az önkénteseket, valamint áldott, békés karácsonyt és egészségben, nyugalomban gazdag új esztendőt kívánt a megjelenteknek.

A rendezvény alkalmat adott a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ önkénteseinek elismerésére is. Az SZKKK oklevéllel hálálta meg Rubos Viktor, a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum diákjának egész éves munkáját. Rubos Viktor bármilyen feladathoz szívesen csatlakozott, ha kellett, fotózott, gyerekekkel foglalkozott, vagy eseményt szervezett. Az 50 kötelező önkéntes óra után pedig szerződéses önkéntesként csatlakozott az SZKKK csapatához. Szintén elismerést vehetett át a Szárazréti Nyugdíjas Klub, akiket az Év önkéntes csoportjaként díjaztak a rendezvényen. A klub 2015 óta aktív segítője az SZKKK-nak, tagjai a munkájukra igényesek, megbízhatóak és nyitott hozzáállásuknak köszönhetően a legkülönfélébb rendezvényeken segítik a központ munkáját.

A díjátadás Könnyű Vilmosné karácsonyi versekkel köszöntötte a közönségét, majd a hazai színházvilág kiválóságai léptek fel az Alba Regia Sportcsarnokban. Szinetár Dóra, Szendy Szilvia, Egyházi Géza és Laki Péter ismert és népszerű operettek, musicalek slágereit, valamint sanzonokat adtak elő. Jól ismert dalok hangzottak el többek között a Csárdáskirálynőből, A régi nyárból, valamint a Szépség és a Szörnyből.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-12-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This