Továbbra is veretlenül menetel ebben az idényben a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata. Dávid Zoltán alakulata eddig mind a 14 (!) tétmérkőzését megnyerte, vasárnap éppen a hetedik Extraligás meccsét húzta be idegenben, a Dág KSE vendégeként 3-1-re. Ez az első elvesztett bajnoki játszmája a most folyó szezonban, így csak azért második a tabellán, mert a címvédő Kaposvár két mérkőzéssel többet játszott.
A találkozó nem várt és sajnálatos veszteséget hozott a fehérvári alakulat számára: a válogatott Ambrus Bence egy blokkolásnál rosszul ért a labdához a második szettben és a jobb kisujján nyílt törést szenvedett, amiért sajnos hosszabb kihagyás vár rá. Ez nagyon nem jött jól a négy fronton is érdekelt alakulatnak.
A dági találkozót úgy tudta megnyerni a Loki, hogy a kulcsjátékosai többet pihentek, mint játszottak, de – az első játszma kivételével – így is magabiztosan, a második és a harmadik szettben kifejezetten komoly fölényes sikert aratott.
Ezúttal a 20 pontos Janke, a 17 pontos Fazekas és a 14 egységig jutó Koci volt a legeredményesebb, dacára a megszokottnál jóval kevesebb játékperceiknek.
A jövő héten újabb meccsdömping vár Dávid Zoltán csapatára: szerdán és csütörtökön a Közép-Európai Ligában (MEZVA Liga) lép pályára két találkozón (előbb a jó ismerős Amstetten majd a Maribor ellen) Szlovéniában, majd vasárnap (december 10.) 17.00 órakor Dunaújvárosban a DKSE vendégeként az Extraligában.
0 hozzászólás