Személyi konkrétumot nélkülöző, de így is sokatmondó közleményt jelentetett meg hivatalosa honlapján a Fehérvár FC: a piros-kék klub illetékesei arra kérik a „kemény mag” szurkolóit, hogy egy bizonyos játékos, hetek, sőt hónapok óta tartó szidalmazása nélkül biztassák a csapatot. Nos, aki rendszeresen jár a Vidi meccseire és nem csukja be a szemét, nem fogja be a fülét, az tudja, hogy a szóban forgó játékos, Kovács Dániel kapus, aki azért húzta ki a gyufát a csapat mellett hóban, fagyban, jóban, rosszban kitartó drukkerek egy részénél, mert állítólag konfliktusba keveredett velük, pontosabban egyik vezéralakjukkal.
Mindez akkor történt, amikor a gyengén szereplő csapatban is ő volt a legharmatosabb láncszem, tehát a feszültség, a játékosok és a szurkolók frusztráltsága a tetőfokára hágott. Egy ilyen helyzetben elég egy rosszul megfogalmazott mondat vagy minősítés, máris nagy a felháborodás. A szurkoló kritikája az alapvetően természetes, nem mindig irodalmi, de a profi sportoló tudja, hogy ezzel együtt kell élni sikertelenebb időszakokban, ám ha az a bizonyos rosszul sikerült megjegyzés egy játékos felől irányul a szurkolóra, az már más tészta…
Alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Fehérvár FC közleményét, hozzátéve, hogy a feleknek inkább személyesen kellene tisztázniuk a dolgot, a webes üzengetés, közlemény nem feltétlenül ideális megoldás. Mindazonáltal mivel a Vidi szépen helyt áll mostanában, s ha a csapat folytatja a pozitív szereplést, Kovács Dani pedig legkevésbé sem irritálja a szurkolókat, mivel a kispadot csücsül, előbb-utóbb magától is elcsendesül a személyét érintő – fogalmazzunk finoman – hangos kritika.
„Zárjuk pozitív légkörben az évet a Sóstói Stadionban!
Még három fontos találkozó vár csapatunkra 2023-ban, ebből kétszer hazai pályán lépünk pályára. A Sóstói Stadionban jellemzően nagyszerű hangulat uralkodik, amelyért hálásak vagyunk szurkolóinknak, a jelentős többség sportszerűen biztatja kilencven percen keresztül a csapatot. Az elmúlt hónapokban azonban a lelátón helyet foglalók egy kisebb csoportja már a bemelegítés első percétől kezdve minősíthetetlen stílusban, fenyegetően lép fel az első csapat egyik játékosának irányában.
Klubunk, az első csapat játékosai és a szakmai stáb tagjai közösen elhatárolódnak ettől a jelenségtől, és kérik ezen szurkolóinkat, hogy fejezzék be ezt a tevékenységüket, amely negatív hatással lehet az egész csapat és a szurkolók kapcsolatára. Ugyanitt természetesen a többség számára szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást és azt, hogy a gyengébb eredmények idején is biztatták a csapatot.
Bízunk benne, hogy jó hangulatban, sikeresen zárjuk az évet, és a mérkőzések végén közösen ünnepelhetünk a három pontoknak örülve.
Székesfehérvár, 2023. november 30.,
A Fehérvár FC első csapatának játékosai, stábtagjai és a klub dolgozói.”
0 hozzászólás