A hétvégén 28 óra alatt 1,4 tonna tartós élelmiszeradományt gyűjtött a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület 13 önkéntese a Magyar Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtésének keretében Székesfehérváron, a Budai úti ALDI jótékony vásárlóinak segítségével. Az előző évi hasonló gyűjtéshez képest 33 %-kal több élelmiszert tudtak gyűjteni, köszönhetően a fehérváriaknak – tájékoztatott a múlt hétvégi eseményről az egyesület vezetője, Janó Andorné.
November utolsó hétvégéjén a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület tizenkettedik éve csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül, Európa más élelmiszerbankjai által egy időben szervezett hasonló gyűjtéshez. Az adománygyűjtési programban az egyesület önkéntesei – soraiban a Vörösmarty és a Szent István Technikum diákjaival, az egyesület volt támogatottjaival – pénteken 14 órától vasárnap 19 óráig dolgoztak azért, hogy a gyermekotthonokban, szociális otthonokban élő gyermekek és volt állami gondozott, különböző fogyatékkal élő fiatalok élelmiszerrel való ellátását bővíthessék karácsony közeledtével.
A LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület vállalta, hogy 30 napon belül 280, a saját családjuk nélkül nevelkedő gyermek és fiatal, valamint több nehéz sorsú volt állami gondozott számára személyesen adja át a hétvégén gyűjtött tartós élelmiszer adományt. Az elmúlt órákban 25 fő részére már át is adták a bébiételt, konzerveket, étolajat, tejet, tésztát, rizst, cukrot, lisztet, mogyorókrémet, szörpöt, vitaminkészítményt és mikulás édességeket, valamint szaloncukrot tartalmazó ajándékcsomagokat.
Pocsai Julianna csapatvezetőnek, Kisné Tóth Anettnek, Masszi Magdolnának és Vimme Daninak ezúton is köszönik a gyűjtés során vállalt áldozatos és nehéz fizikai munkát igénylő tevékenységét, valamint azt, hogy összefogták az eredményes, közös munkára a többi Önkéntest: Bencét, Bélát, Editet, Eriket, Icát, Ildikót, Jázmint, Valit és Szilárdot – írta beszámolójában Janó Andorné egyesületvezető.
0 hozzászólás