És lőn csoda: egy év után először a Fradi ellen nyert a Vidi idegenben!

Szerző: Mátay Balázs

2023-11-12

Régen látott lelkesedéssel, akarattal és jól záró védekezéssel 1-0-ra legyőzte a Fehérvár FC a címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 13. fordulójában! Mindez azt jelenti, hogy a Vidi 20 pontjával feljött a 4. helyre a tabellán, 3 pontra a dobogótól. A piros-kékek gólját a csereként beállt Szabó Levente fejelte a szintén előtte néhány perccel pályára lépő Kalmár Zsolt íveléséből a 69. minutumban. Ez volt a fehérvári egylet első győzelme több, mint egy esztendő, a Bp. Honvéd tavaly október 29-i legyőzését követően!

A találkozóról hosszas összefoglalót nem nagyon lehetne írni, mivel a Ferencváros derekasan ment előre, több ígéretes helyzet kidolgozott, hatalmas labdabirtoklási fölényben focizott végig, ám igazán nagy ajtó-ablak ziccereket nem tudott kidolgozni, nem tudta megbontani a Vidi régen tapasztalt módon jól záró, önfeláldozó védekezését.

Ezúttal nem lehetett sok kifogást találni a csapat összprodukciójában, mert bár semmi meglepőt nem hozott taktikailag az edzői hadrend, ugyanakkor azt tökéletesen végre is hajtotta a társaság, ami egyáltalán, vagy csak részben volt jellemző rá az elmúlt egy, másfél évben. Mindenki csúszott-mászott ha kellett, nem tudta a Fradi zavarba hozni a hátsó alakzatot.

Amikor igen, vagy amikor eljutott helyzetig, akkor Tóth Balázs remekelt a kapuban. Összességében most nagyon rendben volt az, amit a gárda kitett a zöld gyepre.

Mindez azt eredményezte, hogy a válogatott szünet után a 4. helyről folytathatja a küzdelmeket. A 14. körben majd a Kecskemét érkezik a Sóstóra november 26-án, vasárnap 19.30-kor.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-11-12

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This