Kezdődik a Gáz utcai garázssor melletti utak felújítása

A munkaterület átadásával elkezdődik a Gáz utcai garázssor-felújítás első üteme, ami a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. A kivitelező tájékoztatása szerint, az időjárástól függően vagy novemberben, vagy jövő év elején indul a munkavégzés.

A garázsok előtt az egész pályaszerkezetet cserélni kell, ami nagy munka, továbbá új csapadékvíz-elvezető hálózatot is építeni kell – mondta dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője. Megértést kért az ottlakóktól, mert a felújítási munkálatok alatt a házak közötti belső parkolók nem lesznek használhatók, de az új út remélhetőleg mindenkit kárpótol majd. A forgalomkorlátozásokról a kivitelező minden lépcsőházat kiértesít majd a munkálatok megkezdése előtt. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a felújítást 2020-ra tervezték, de a covid miatt sajnos mostanra kellett halasztani ezt a fejlesztést, amelyre bruttó 59 millió forintot fordít a város.

Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője arról is tájékoztatott, hogy a tervezés előtt a közműveket is ellenőrizték a garázssor melletti utak esetében és sajnos néhány helyen nincs csapadékvíz elvezetés, amit szintén megépítenek majd a kivitelezés során. A pályaszerkezetet is teljes egészében ki kell cserélni a garázsok előtt, illetve a szegélyeket is újraépítik. A munkálatokat a forgalom fenntartása mellett szeretnék elvégezni, de kisebb területeken ideiglenes forgalomkorlátozás lesz majd. Az adott társasházakat aktuálisan mindig tájékoztatják majd a várható munkálatokról.

Az építési munkálatok egy hónapig tartanak majd függetlenül attól, hogy – az időjáráshoz igazodva –még ebben az évben, vagy jövő év elején kezdik a kivitelezést.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-10-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This