A megelőzés életet ment és biztonságot ad! – mellrák elleni séta a Belvárosban

Szerző: Media24

2023-10-07

Szombaton rendezték a mellrák elleni sétát Székesfehérvár Belvárosában, ez volt a 17. alkalom. A rendezvény célja évről évre változatlan: felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára; arra, hogy a betegség önvizsgálattal és szűréssel megelőzhető, illetve időben felfedezve még gyógyítható. A programhoz ismét sokan csatlakoztak, köztük a város vezető sportcsapatainak képviselői.

A mellrák a világon az első, Magyarországon a második leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nők körében. Hazánkban évente körülbelül 5.000 – 8.000 új esetet regisztrálnak, és sajnálatosan mintegy 2.000 nő hal bele a betegségbe. Az elváltozások nagyon ritkán ugyan, de a férfiaknál is előfordulnak. Az Egészségügyi Világszervezet október 1-jét a mellrák elleni küzdelem világnapjává nyilvánította, és gyakorlatilag a teljes hónapot annak szánják világszerte, hogy ráirányítsák a figyelmet a korai felismerés fontosságára, az önvizsgálatra, a diagnosztikai szűrésre és a terápiás kezelési lehetőségekre.

Ennek jegyében idén is megrendezték a mellrák elleni sétát Székesfehérvár Belvárosában. A résztvevők az Országalma körül gyülekeztek, ahol megkapták a felhívást szimbolizáló rózsaszín kitűzőket és léggömböket – ez utóbbiak környezetbarát, lebomló anyagból készültek a környezettudatosság jegyében.

A rendezvény moderátora Kovács Szilvia székesfehérvári televíziós szerkesztő-műsorvezető volt, aki mellrákból gyógyultként évek óta az arca ennek a fontos programnak. Nyolc évvel ezelőtt véletlenszerűen fedezte fel önmagán a betegséget, a legjobb barátnője négy évvel ezelőtt hunyt el. Saját gyógyulásához hosszú, küzdelmes út vezetett, melyen többek között szintén gyógyult édesanyja támogatta.

Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok hangsúlyozta, hogy a mammográfiás vizsgálattal megelőzhető a betegség súlyos, végzetes kimenetele. A Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesülettel közösen indították el a programot és az idei már a 17. alkalom.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek és csapatnak, civil közösségnek, akik idén is csatlakoztak a sétához. Fontos, hogy együtt igyekezzenek felhívni a figyelmet a megelőzésre, és hallgassanak a szakemberekre!

Závodszky Noémi színművész, az esemény fővédnöke arról beszélt, hogy édesanyaként megváltoztak a prioritások az életében, és fokozottan kell figyelnie az egészségére, hiszen fel kell nevelnie egy kisgyermeket. Hisz abban, hogy a test, a lélek és a szellem egységét nem lehet különválasztani és nem elég csak a testünkre figyelni. Rengeteg lehetőségünk van arra, hogy a lelki egészségünkkel is foglalkozzunk!

A mellrák egy olyan betegség, melynek esetében a kezünkben van a korai felfedezés lehetősége – hangsúlyozta Dr. Krisztián Erika, Fejér vármegye tisztifőorvosa. Elmondta, hogy Magyarországon a 45-65 év közötti, fokozottan veszélyeztetett korosztályba tartozó nők kétévente kapnak személyre szóló meghívót mammográfiás vizsgálatra a népegészségügyi program keretében. Sajnálatosan 10 hölgyből mindössze 4-en veszik igénybe ezt a lehetőséget. A korai felfedezés a záloga annak, hogy elérhető lehet a teljes gyógyulás. Óriási a jelentősége az emlő önvizsgálatának, különösen azoknál a hölgyeknél, akik nem kapnak meghívólevelet a szűrésre, hiszen már az apró elváltozások is könnyen felfedezhetőek.

Dr. Szántó István, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Onkológiai Osztályának osztályvezető főorvosa fontosnak tartja a betegek kezelésében a szakmai hozzáértést, a tudást, ami alapvetően elvárható. Tapasztalatai szerint a betegeknél a legfontosabb az együttérzés és a biztonság, az, hogy tudják: az orvos valóban figyel rájuk és nem csak úgy tesz, mintha figyelne. Fontos, hogy az orvos biztonságot nyújtson a gyógyuláshoz vezető hosszú úton, amin együtt sétálnak végig.

A séta az Országalmától indult, a Fő utcán és a Mátyás király körúton tartott, majd a résztvevők a Liszt Ferenc utcán tértek vissza a Városház térre. A kezdeményezéshez ismét csatlakoztak Székesfehérvár vezető sportcsapatainak játékosai, képviselői, sok magánszemély és civil szervezeti vezető, képviselő. A téren felállított sátorban mammográfiás szűrésre kérhettek időpontot azok a hölgyek, akik meghívóval érkeztek a rendezvényre.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-10-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This