Szeptember 29. és október 13. között rendezik meg az I. Székesfehérvári Orgonaünnepet a Szekfű Gyula utcai Evangélikus templomban. A rendezvény keretében a látogatók péntekenként összesen három alkalommal hallhatnak Székesfehérvár jelenlegi legjobb orgonáján egy-egy 60-70 perces műsort, teljesen díjmentesen.
Székesfehérvár jelenlegi legjobb orgonája 2019-ben nyerte el mai formáját, miután több lépcsős felújításon és bővítésen esett át. A székesfehérváriak szeptember 29-én, pénteken, október 6-án, pénteken és október 13-án, pénteken is meghallgathatják a különleges hangszert az I. Székesfehérvári Orgonaünnep keretében. A hangversenysorozatot Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész rendezi, aki három alkalommal ad elő orgona- és kamarazenei műsorokat a Szekfű Gyula utcai Evangélikus templomban. A rendezvény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester jegyzi.
Az alkalmanként 60-70 perces műsorokra – köszönhetően a Székesfehérvár Önkormányzata által biztosított támogatásnak – ingyenes a belépés, a szervezők azonban adományokat a templom javára sok szeretettel fogadnak.
Az első koncertet szeptember 29-én, pénteken 19.00 órától rendezik, ahol többek között Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn és Liszt Ferenc művei is elhangoznak. A további koncerteket október 6-án és október 13-án, pénteki napokon, minden alkalommal 19.00 órától rendezik majd.
Bővebb információt az előadásokról a rendezvény honlapján, ide kattintva olvashatnak.
(ÖKK)
0 hozzászólás