Benyovszky musical – Madagaszkár „királya” a királyok városában

Szerző: Media24

2023-09-23

Székesfehérvárról indul nemzetközi hódító útjára a világszerte híres, legendás utazó és földrajzi leíró életéből született musical-szenzáció Benyovszky, a szabadság szerelmese címmel, jelentették be a Vörösmarty Színházban rendezett sajtótájékoztatón szombaton. Az eseményen, amelyen részt vett a darab rendezője, Szikora János, a Benyovszky Társaság elnöke, G. Németh György, a mű zeneszerzője, Nagy Tibor Magnus, valamint Katarzyna Ratajczak-Sowa, a budapesti Lengyel Nagykövetség Politikai-közgazdasági Osztályának vezetője, a magyarországi lengyel nagykövet helyettese és dr. Cser-Palkovics András polgármester,  az is elhangzott, hogy a nemzetközi figyelemre is számot tartó, új szuperprodukció bemutatója lesz a Székesfehérváron épülő új multifunkcionális rendezvénycsarnok egyik első nagy kulturális attrakciója.

A nagy magyar utazó, hajós, katona és felfedező, Benyovszky Móric négy földrész legkülönlegesebb tájaira jutott el, magyarként és közép-európaiként a legtöbb helyen a civilizáció nagyköveteként hagyott nyomot. Nem véletlen, hogy magyarságát nem elvitatva, sok európai, sőt Európán kívüli nép is sajátjának tekinti személyét. Mégis leginkább egy közép-európai világfi volt, akit nagy nemzeti hősüknek tartanak a lengyelek és éppúgy tisztelnek a szlovákok is. A világszerte híres, legendás utazó és földrajzi leíró életéből született musical-szenzáció a Benyovszky, a szabadság szerelmeseSzékesfehérvárról indul nemzetközi hódító útjára, erről  a szervezők a Vörösmarty Színházban tartott sajtótájékoztatón számoltak be, amelynek kezdetén Kiss Diána Magdolna, a Vörösmarty Színház és György Rózsa Sándor, a Budapesti Operettszínház színművészei énekelték el a címadó dalt, egy kis ízelítőt adva a musicalből. A nemzetközi figyelemre is számot tartó, új szuperprodukció bemutatója több szempontból is unikumnak számít, mondta a darab rendezője, Szikora János.

A város új kulturális és közösségi terének egyik első nagy kulturális attrakciója lehet ennek a musicalnek a bemutatója. Mindamellett, hogy a multicsarnok, amelynek építkezése jó ütemben halad, a hazai és a fehérvári jégkorong otthona lesz, egy igazi multifunkcionális térként nemcsak sportprogramokra, hanem közösségi és kulturális események rendezésére is alkalmas lesz. A mérkőzéseken hatezer, más eseményeken pedig több mint nyolcezer főt befogadó csarnok mindent tud, amit egy XXI. századi épületnek tudnia kell – mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Kerestük azt az együttműködést, hogy az átadást követően hogyan tudjuk az első alkalmak egyikében kulturális programmal megtölteni a teret: bemutatva, hogy a sporton túl e terület számára milyen lehetőségeket ad az épület. Külön öröm lenne, ha ezt egy, a lengyel-magyar barátságot is szimbolizáló darabbal tudnánk megtenni – zárta beszédét a polgármester.

Katarzyna Ratajczak-Sowa, a budapesti Lengyel Nagykövetség Politikai-közgazdasági Osztályának vezetője, a magyarországi lengyel nagykövet helyettese örömét fejezte ki, hogy a magyar-lengyel hősről, Benyovszky Móricról egy nagyszabású musical készül, amelyet Székesfehérváron mutatnak be. Reményét fejezte ki, hogy a magyarországi bemutatót követően a jövő évben már Lengyelországban is láthatják majd a művet. Biztos vagyok benne, hogy a nagyszabású zenés produkció mindenhol elnyeri a közönség tetszését – tette hozzá a diplomata.

A musical a Benyovszky Társaság elnökének, G. Németh Györgynek az ötlete alapján született, aki egész életében megszállottja volt a felfedező életútja megismerésének. Több évtizedes kutatás és elfelejtett nemzetközi dokumentumok összegyűjtése közben mindinkább egy nagyszabású zenés mű lehetősége körvonalazódott, amely méltóképpen és kellő vitalitással állíthat emléket Benyovszky nagyformátumú személyiségének. G. Németh György elmondta, a musical egyszerre állít emléket a kalandvágyó, de mindig a szabadság eszményéért küzdő magyar nemesnek, a lengyel függetlenségi harcokban résztvevő és orosz hadifogságba esett hősnek, a kamcsatkai fogolytáborból zseniális tervvel kiszabaduló és a Péter-Pál nevű hajó megszerzésével egy egész legénységet megszöktető kapitánynak. Megismerkedhetünk továbbá a Mária Teréziát, XV. Lajost, George Washingtont és Benjamin Franklint személyesen is ismerő diplomatával, de mindenekelőtt a világot Tajvantól Madagaszkárig bejáró felfedezővel, illetve a törzseket békítő kormányzóval, akit a madagaszkári emlékezet máig őriz.

G. Németh György köszöntőjét követően átnyújtotta Székesfehérvár polgármesterének azt a Magyar Nemzeti Emlékbizottság és a Társaság közös kiadásában megjelent Naplót, egy úti jelentést, amelyet a francia királynak írt Benyovszky madagaszkári útjáról. A francia és magyar nyelvű fakszimile kiadás az 1772-ben megjelent kiadvány pontos mása.

Benyovszky élete és utazásai nemcsak a térképen és a történetben, hanem a zenében is megjelenik. Nagy Tibor Magnus zeneszerző elmondta, a musical 90 perc hasznos zenét, 43 zenei tételt tartalmaz. Az inspirációt Jókai Mór regénye adta, és mindaz, amit olvastam Benyovszkyról, a zene nyelvén szólalhatott meg. Elmondhatom, hogy 50 éves zenei pályafutásom ékköve lett a megszületett musical. Nagyszerű lehetőséget adott számomra a világutazó négy földrészen tett látogatása, mert ennek folytán olyan világzenét írtam, amelyben felcsendül az orosz tánc, a magyar sorskeringő, a francia gavotte és barokk zene, valamint gospelt és autentikus hangszerek bevonásával kínai és afrikai zenét is írhattam.

Madagaszkár „királyának” kalandos és romantikus története, amely a Székesfehérváron épülő új rendezvénycsarnok egyik első nagyszabású produkciója lesz, izgalmas vállalkozásnak ígérkezik. A romantikus mű zeneszerzője Nagy Tibor Magnus, a darabot Jókai Mór regénye alapján Pozsgai Zsolt írta, a dalszöveg pedig Bradányi Iván utolsó munkája volt. Az előadás rendezője az operák és musicalek rendezésében több évtizedes tapasztalattal rendelkező Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója lesz, a bemutatót 2024 nyarára tervezik az alkotók.

(Vörösmarty Színház, ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-09-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This