Fejér vármegyében is megkezdődött a szüret. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely tulajdonképpen egyszerű szén-dioxid, ám nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
A szén-dioxid színtelen, szagtalan, önmagában nem mérgező gáz, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincében a padló szintjétől telíti a helyiséget és kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti.
Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Ha ilyen nincs, alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy meggyújtott gyertyával ellenőrzi, megfelelő-e a levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk lábmagasságban magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.
A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!
A katasztrófavédelem videója bemutatja, hogy milyen gyorsan bajt okozhat a mustgáz. A kisfilmben szereplő történet kitalált esemény.
https://youtu.be/LsuFUieex_Y?si=Twolt7u-GWFVRyXN
(Katasztrófavédelem – Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados
szóvivő)
0 hozzászólás