Biztonságban, szeretetben, gondoskodásban – Alzheimer-világnap Székesfehérváron

Szerző: Media24

2023-09-21

A hagyományoknak megfelelően ismét egész napos programsorozatot szerveztek az Alzheimer-világnap alkalmából Székesfehérváron. A Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában a megnyitót követően szakorvosi előadások, gyógytornász és kutyaterápiás bemutatók zajlottak, majd a világnapot jelképező lila sétával és senior örömtánccal folytatódott a rendezvény.

Az Alzheimer-világnapot 1994 óta tartjuk szeptember 21-én, a Nemzetközi Alzheimer Társaság felhívására. A kezdeményezéshez idén is csatlakozott Székesfehérvár városa, ahol hagyományosan a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában rendeztek egész napos figyelemfelhívó, tájékoztató programsorozatot.

A rendezvényt Spányi Antal megyés püspök nyitotta meg. Arról beszélt: az ember sokszor azt képzeli, hogy mindennek az ura és sok mindent tud befolyásolni. Azonban a képességeink lassan elkopnak, és segítségre szorulunk a mindennapi élet legegyszerűbb dolgaiban is. Még inkább szomorú, ha a szeretett hozzátartozóinknak vannak hasonló problémái, és eltávolodnak a valóságtól. Fontos, hogy az érintetteknek legyen tiszta és világos tudásuk arról, hogy mi várható, meddig tart és hogyan alakul egy ilyen folyamat, hogyan tudjuk megoldani a segítségnyújtást akár 24 órán keresztül. A segítségkérés szükségszerű és nyilvánvaló lesz, ebben igyekszik támogatást nyújtani a Katolikus Szeretetszolgálat, és teszi ezt keresztényi küldetésből, teljesítve Krisztus parancsát, ami nem más, mint maga a szeretet.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a világnapok felhívják a figyelmet egy-egy fontos ügyre, akár az egyénre, akár a társadalom egészére vonatkoztatva, és tudatják, hogy egy-egy ilyen üggyel az év további 364 napján is fontos teendőink vannak. Székesfehérváron az Alzheimer-világnaphoz kapcsolódó programokat hosszú évek óta szoros együttműködésben rendezik meg a szakmai szervezetek, a szakemberek, valamint az érintett civil, egyházi és világi szervezetek. A világnap legfontosabb küldetése, hogy fogódzókat, válaszokat adjon a szürke hétköznapokban adódó feladatokhoz. Látjuk, hogy az érintett személyek és családok száma folyamatosan növekszik. Bár fejlődik az intézményi ellátás és több a férőhely, fontos, hogy az otthonápolásban is széles körben támogassák szakmailag a családokat.

Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója arról szólt, hogy demencia komoly probléma, melynek kezelése és az érintettek gondozása terén komoly, mindennapi munka folyik Székesfehérváron és térségében. Tennünk kell azért, hogy ne a szégyen, az elrejtés,  a stigmatizáció kerüljön előtérbe, hanem az odalépés, a segítségnyújtás és a közösségi kapcsolatok erősítése. A Katolikus Szeretetszolgálat azon dolgozik, hogy ezen az úton járjunk, a jó irányba. Dr. Vajda Norbert kiemelte, hogy hamarosan folytatódhatnak a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák Székesfehérváron.

A szakmai programok során bemutatták a gondosóra programot, volt háziorvosi, pszichiátriai előadás, kutyaterápiás bemutató, a demencia megelőzésére szolgáló táplálkozási tanácsadás kóstolóval egybekötve, gyógytorna, illetve egészségügyi szűrések is zajlottak a Papi Otthonban. A rendezvény az Alzheimer-világnapot jelképező lila sétával és senior örömtánccal zárult a Városház téren.

(ÖKK, fotó. Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-09-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This