Nagyszabású évadnyitó eseményt rendez a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Csapjunk bele! címmel, szeptember 23-án. A nap folyamán táncos- improvizációs- és zenés műsorokkal lépnek fel a társulat tagjai. Rendhagyó kulisszajárás is lesz a színház épületében, aminek az új évad egyik bemutatója, a Csongor és Tünde adja majd témáját, illetve a jegypénztárnál kihelyezett szelfi pontnál és még sok más helyen is találkozhat a közönség a színészekkel.
A programok helyszínei: a színház előcsarnoka, kültéri színpad az épület előtti téren és a színházi büfé terasza.
Az esemény házigazdái: Váradi Eszter Sára és Andrássy Máté
A menetrend részletei:
9:30 – Az évad ritmusa
Rovó Tamás és a Megadance Székesfehérvári Táncszínház egyesület különleges táncelőadása
10:00 – Évadnyitó ülés
A társulat hivatalosan is megnyitja az évadot, az ülést az intézmény igazgatója, dr. Szikora János fogja vezetni. Az ülést élőben közvetítjük a kültéri színpadon felállított LED-falon.
11:00 – Sajtótájékoztató – Musical-szenzáció bejelentése
A Benyovszky Emléktársaság és a Vörösmarty Színház közös sajtótájékoztatója. Jókai Mór alapján írott új magyar musical bemutatója: Benyovszky, a szabadság szerelmese címmel. A színház előtt a címadó dalt előadja: György Rózsa Sándor (Fővárosi Operett Színház) és Kiss Diána Magdolna (Vörösmarty Színház)
11:00 – Kulisszajárás, 1. turnus
A túrán résztvevők megismerhetik a színház történetét és betekintést nyerhetnek az épület legeldugottabb sarkába is, ráadásul mindezt mesebeli módon: úton-útfélen megjelennek a Csongor és Tünde szereplői, sőt a túra vezetője is az egyik Ördög lesz a történetből. A túrát Imre Krisztián és Várkonyi Éva vezeti, a kulisszák közt pedig a legmeglepőbb helyeken tűnik majd fel Gáspár Sándor, Kricsár Kamill, Kuna Károly, Sarádi Zsolt, Trokán Péter és Varga Mária.
11:30 – Adom az évadot
Improvizációs játék, amelyet a színház színészei adnak elő. A társulat tagjai különböző helyzetekben,
különböző jelmezekben, különböző szerepeket játszanak el, mindezt pedig a szemünk láttára élőben
alkotják meg. A rögtönzés mesterei: Ballér Bianka, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna és Kovács
Tamás.
13:00 – Kulisszajárás, 2. turnus
14:00 – Kár itt minden dumáért
Az esemény fináléja egy zenés műsor a Vörösmarty Színház legnagyobb sikereiből. Felcsendülnek klasszikusok a Csókos asszony, Mágnás Miska, Ájlávjú, Padlás, Fame és Anconai szerelmesek című előadásokból. Akik énekelnek: Andrássy Máté, Egyed Attila, Imre Krisztián, Kelemen István, Keller János, Kiss Diána Magdolna, Kozáry Ferenc, Ladányi Júlia és Váradi Eszter Sára. A műsort Váradi Eszter Sára állította össze.
A zenés kavalkád közben a közönségnek lehetősége van előadásjegyeket is nyerni! Minden szám között elhangzik majd egy kérdés, és aki leggyorsabban tudja a választ, jegy vouchert kap, amit az évad egész ideje alatt beválthat egy tetszőleges előadásra.
Kedvezmények:
Egész napos kedvezmény jegyvásárlás esetén: Az esemény folyamán minden megvásárolt előadásjegyre 15%-os kedvezményt biztosítunk kizárólag
személyes vásárlás esetén!
Szelfi-pont
Fél 10-től az évadnyitó buli egész ideje alatt lehetőség nyílik fotózkodni a társulat színészeivel a jegypénztár mellett kihelyezett szelfi-ponton! Hamarosan jelentkezünk a pontos időbeosztással, hogy melyik társulati tagunkkal mikor lehet képet készíteni. Sőt, az elkészült képpel még egy 15%-os kupont is lehet nyerni – az egész napos jegyár
kedvezményen felül. A kupon bármelyik előadásunkra beváltható az évad folyamán.
Nyerd vissza bérleted árát! Érdemes lesz bérletet is vásárolni a nap folyamán, ugyanis egy szerencsés Nézőnk visszanyerheti a befizetett összeget! A sorsolást a program végén tartjuk, nagyjából 15:00-kor.
Lecsó kóstolás a színészekkel
Akik 10:00 és 12:30 között vásárolnak bérletet, lehetőségük lesz megkóstolni a Vörösmarty Színház
lecsóját a társulat tagjaival a színházi büfé teraszán.
0 hozzászólás