Vidi: negatív rekord, arcpirító búcsú a Magyar Kupától

Szerző: Mátay Balázs

2023-09-16

A bajnokságban bemutatott botladozást követően a Magyar Kupában igazán nagy pofont kapott, pontosabban adott saját magának a Fehérvár FC labdarúgó csapata, miután már az első főtáblás mérkőzésén sikerült kikapnia 1-0-ra a harmadosztályú Erzsébeti SMTK-tól. Ilyen korai kupabúcsúra emberemlékezet óta nem volt példa a Vidinél. Igaz, arra sem, hogy a vezetőség nem használja ki a válogatott szünetet edzőváltásra egy ilyen helyzetben, amikor világosan látható, még szakértelem nélkül is érzékelhető, hogy semmiféle koncepciója nincs játékban a csapatnak, a trénernek fogalma sincs, miként tehetne rendet a fejekben és milyen taktikával játszassa a csapatot, s már csak egyértelműen a túlélésre játszik.

Bartosz Grzelak az utóbbi 5 év leggyengébb statisztikájával rendelkező trénere, akinek – ki kell mondani – szakmailag semmiféle köze nem volt ahhoz, hogy nagy nehezen benn maradt a piros-kék egylet az elmúlt idény végén az NB I-ben, s hiába múlt az idő, hiába volt egy teljes nyara felkészítenie a csapatot, a játék minősége jottányit sem fejlődött és a taktikai koncepció is ugyanaz volt, mint előtte Husztiéknál és Borisnál. Tehetetlen tili-toli oldalra vagy hátrafelé labdabírtoklás címén, s mérhetetlen tehetetlenség az előre játékban.

Az, hogy voltak a Vidinek szinte minden meccsen egészen jó periódusai is, egyértelmű, hogy nem Grzelak taktikai váltásainak volt köszönhető, hanem egy-egy jó egyéni megmozdulás és szerzett gól okozta fellelkesülésnek, pillanatnyi lendületnek. A svéd-lengyel szakember nem ura a helyzetnek a pályán, de valószínűleg az öltözőben sem. Attól függetlenül, hogy ha kirúgják, fizetni kell neki, szinte ordít, hogy azonnal ezt meg kell tenni, különben a bajnokságban is szépen elúszik a hajó.

A mai meccsnél nincs lejjebb! Egy NB III-as csapattól kapott ki úgy a Vidi, hogy még 0-1 után, amikor már hátrányba került és volt hátra 20 perc, akkor is csak a tili-toli ment és kelletlen focizgatás, csak a most érkezett Gergényi ívelgette előre bal oldalon néha a labdát, mert neki még nincs bekódolva ez a fajta alibizés, mintha gyorsan szeretett volna a gárda ezen a „felesleges edzőmeccsen” túl lenni. Egy gyenge megpattanó, felpörgő Kodro próbálkozáson és egy Schön által éles szögből az oldalhálóba vágott labdán kívül momentuma sem volt! Összesen három helyzetnek mondható lehetőséggel és néhány kisebb próbálkozással hozta le a meccset a fehérvári egylet, pontosabban hozta le ellene az erzsébeti kiscsapat!

A tempó, a játék, egy harmatos tét nélküli tréningfocinak még csak-csak elment volna, de uraim, ez egy Magyar Kupa meccs volt! Nem elődöntő, hanem a 3. forduló, a legelső, amikor már az első két osztály csapatai is pályára léptek, a legjobb 32 közé jutásért! És a harmadvonalbeli társulat szimplán nagyobb akarásával és lelkesedésével kiejtette a kupából a korábbi 2 x-es kupagyőztest és 3 x-os bajnokot. Mi kell még ahhoz, hogy Grzelakot felmentsék, ha már magától nem óhajt elmenni? Mi kell még ahhoz, hogy sikerüljön egy alkalmas trénert találnia a klubigazgatói posztjára nyilvánvalóan alkalmatlan egykori remek védőnek, Juhász Rolandnak és az ügyvezetőnek? Ha másképp nem megy, akár hirdetést is lehet feladni! Ezt a szintet, amit pl ma kitett a gyepre a Vidi, bárkivel el tudja érni, aki látott már életében focimeccset és az alapokkal tisztában van.

Továbbra is álltom: nem varázsló kell a Vidi kispadjára, nem zseniális szakmai tekintély, hanem egy keményebb kezű, motivátor edző, aki ebben a helyzetben azt tudja adni a csapatnak, amit Grzelak nem: azt a mentális pluszt, ami kell ahhoz, hogy egy játékos (ez jelenleg a csapat 80 %-ára igaz) ne csak tudása 30 %-át tegye ki a gyepre meccsenként, hanem mindig közel a képességeinek megfelelően focizzon, de minimum motivált legyen és ha kell, fogcsikorgatva, kúszva-mászva küzdjön a sikerért!! Ez az alap, ennek kellene lennie!

Ajánlom bizonyos Csank János vagy Kiss László urakat, tőlük tanácsot kérni, ha jobb ötlet nincs. Ők még jóval 70-en felül is tudnának konkrét recepteket adni, miképpen kell gatyába rázni fejben egy csapatot. Egyébiránt tűzoltásra – mivel nincs idő keresgélni a szabad, alkalmas külföldi trénerek között, s megfizetni sem akar már a tulajdonos úr egy valóban alkalmas, bizonyított nemzetközi szintű edzőt -, a magyar piacon kell körülnézni. Ha csak a valaha a Vidiben is focizó, vagy korábban már ott edzősködő szakikat nézem, akad egy Csertői Aurél vagy egy Waltner Róbert, esetleg egy Horváth Ferenc (aki, bár sokak szemében nem igazán jó edző, de ne feledjük, 7 évvel ezelőtt, hasonlóan gyenge szezonrajtot követően 9 forduló után ült le a kispadra és az akkor 8. helyen lévő csapatot feltolta a dobogó 2. fokára az idény végére), akikre lehet mondani bármit, de azt, hogy nem ég ezer fokon a kispadon és nem űzi-hajtja, motiválja játékosait, azt semmiképpen sem. Vannak, lennének persze mások is, de itt most sok idő nincs, és újabb hetek elpazarlása csak mélyíti a problémát.

Evidens, ha a nyári „készlet kisöprés”, a végleg távozó 13 játékos nem hozott tartós pozitív változást a csapatnál, a statisztika pedig az elmúlt 5 év legrosszabbja az aktuális edzőnél, akkor bárki bármit mondhat, a szakmai munka felelőse, azaz a vezetőedző alkalmatlan! Egyértelműen minden Vidi szimpatizáns unja már azt, hogy félévente mennek-jönnek az edzők, de ha nincs más választás és a fél keret lecserélése sem hoz eredményt, akkor marad az „ősi” módszer, megy az edző és stábja.

Megy?…

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-09-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This