Tovább szépül, megújul az Alba Regia Sportcsarnok

Nagyban köszönhetően a nemzetközi szereplésnek, részben megújul az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabdázóinak otthonául szolgáló Alba Regia sportcsarnok. Korszerű világítás, komfortosabbá vált belső terek, megújult vizesblokkok fogadják a létesítménybe érkezőket. Az Alba Regia SC a várossal közösen, két ütemben valósítja meg az energetikai és egyéb fejlesztési beruházást mintegy 485 millió forint értékben.

Az Alba Regia Sportcsarnokban folytatódtak a város intézményeit érintő energetikai korszerűsítések. A két ütemben zajló fejlesztés első szakaszában a nyár folyamán elkészült a tetőszigetelés és korszerűsítették a világítást. Az új LED izzók nagyobb fényt adnak kevesebb energiafogyasztással – hangzott el azon a keddi bejáráson, amelyen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester és Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke.

Dr. Cser-Palkovics András tájékoztatása szerint a 140 milliós TAO-támogatásból teljesen felújították a tetőszigetelést és a fénytechnikát, amely az üzemeltetési költségekben jelentős megtakarítást eredményez majd. Hozzátette, a csarnok korszerűsítésében és energiafogyasztásának csökkentésében a következő lépést a napelemek felszerelése és a LED-falak cseréje jelenti majd. Ezek 2024 nyarára megtörténnek.  Közös ügynek nevezte a felújítási folyamatot, hiszen a két ütem együtt összesen közel 500 millió forintba kerül, melynek jelentős részét a TAO, a szponzorok és egyéb támogatók adják. Székesfehérvár Önkormányzata kevesebb mint 10%-át kell, hogy állja a költségeknek, ez néhány tízmilliós nagyságrendet jelent – tette hozzá.

Az energetikai korszerűsítések mellett az első ütemben felújították az épületben lévő öt apartmant, a női és férfi vizesblokkokat, a bírói öltözőt és az egészségügyi szobát – ismertette Balássi Imre. Az Alba Regia SC elnöke hozzátette, a szövetségi előírásoknak megfelelően kiépítették a rendőrségi vezetési pontot és a közvetítő állványt, valamint az informatikai hálózat karbantartása mellett új eszközöket is beszereztek, és csarnok teljes belső festése is megtörtént.

A felújítás második ütemében több mint 340 millió Ft értékben 2024 júniusáig megtörténik a napelemek és az energiatároló akkumulátorok beszerzése, az új eredményjelző és LED-falak telepítése és a pályaborítás cseréje is.

(Fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-09-05

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This