Ma délután Münchenben a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) illetékesei elkészítették a FIBA Europe Cup 2023-2024-es sorozatának selejtezős és első csoportkörös sorsolását. A már biztos főtáblás Arconic-Alba Fehérvár az A-jelű négyesbe kapott besorolást a bolgár BC Balkan és a portugál Soporting CP mellé. A harmadik csoportellenfél lehet éppen a másik, ebben a sorozatban érdekelt magyar csapat, a Körmend is, miután a sorsolás értelmében a körmendi selejtezőcsoport győztese csatlakozik majd Vojvodáékhoz.
A vasi egylet hazai pályán rendezheti meg a maga selejtezőcsoportját, amelyben az izraeli Bnei Herzliya és a ciprusi Anorthosis Famagusta ellen kell kiharcolnia az első helyet, hogy csatlakozhasson októberben az Alba négyeséhez.
Nem lehetetlen, de komoly csatákra készülhet a Körmend mindkét ellenfél tekintetében, főleg az izraeli egylet lehet kemény dió.
Az Alba számára – akár a Körmenddel, akár mással kiegészülve – sem lesz éppen könnyed játszadozás továbblépni majd az A-csoportból, ugyanakkor nem is esélytelen a sikerre, lévén legutóbb, a 2018-2019-es sorozatban is továbbjutott csoportjából, abból, amelyben már ellenfele volt a Balkan BC. Akkor csoportelső lett a fehérvári gárda, igaz, idegenben kikapott a bolgár csapattól. Ugyanebben a sorozatban, kicsit korábban – ha nem is a Sporting CP-vel – portugál ellenféllel, a hasonló játékerőt képviselő FC Portóval is találkozott a kék-fehér csapat és oda-vissza győzött.
Ezek a meccsek azonban kishíján 5 éve voltak, tehát erőfelmérésre nem alkalmasak, irányadónak azonban feltétlenül. Ez azt mutatja, hogy egy jó formában lévő Alba most is továbbjuthat csoportjából.
0 hozzászólás