Szeptember 16-án újra megrendezik a Székesfehérvári Civil Napot. A társadalmi kapcsolatok erősítését és a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését célzó rendezvényre augusztus 4-ig, péntekig várják a civil szervezetek jelentkezését, akik a részvételi regisztráció mellett támogatásra is pályázhatnak a kitelepüléshez.
Szeptember 16-án, szombaton újra megrendezésre kerül a Székesfehérvári Civil Nap a Zichy ligetben. A rendezvény évről évre a társadalmi kapcsolatok erősítését, valamint a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését tűzi ki céljául. Idén is várják azon székesfehérvári civil szervezetek jelentkezését, akik szívesen bemutatnák tevékenységüket és programjaikat a látogatók számára. Augusztus 4-ig, pénteken 12.00 óráig várják a civil szervezetek jelentkezését a kitelepülés költségeihez támogatást nyújtó pályázatra. Fontos, hogy a Civil Nap nem csak jó bemutatkozási lehetőség, de az év végi működési költségekről szóló pályázat egyik feltétele is a Civil Napon való részvétel.
A Civil Napon 3×3 méter alapterületű sátorban, egységenként 2-2 szervezet standjának az elhelyezését tervezik, legfeljebb két sörpaddal és áramvételi lehetőséggel. Az egyéb eszközökről a szervezeteknek kell gondoskodniuk, a résztvevők számára az Önkormányzat kisösszegű anyagi hozzájárulást is biztosít a kitelepülés költségeihez.
A Civil Nap részletes tájékoztatótáját és a jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik le. További információ kérhető a Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodájának munkatársaitól a civil@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen és a 06-22-537-673, valamint a 06-22-537-156-os telefonszámokon.
(ÖKK)
0 hozzászólás