Fa Nándor 70 felett is rangos versenyt teljesített

Szerző: Mátay Balázs

2023-07-26

Ma hajnalban célba ért az 50. Rolex Fastnet Race tengeri vitorlás versenyen a jövő évi Vendée Globe-ra készülő, arra tapasztalatokat és pontokat gyűjtő New Europe, a fedélzetén Weöres Szabolccsal és mentorával, az ötszörös földkerülő fehérvári, Velencei-tavi legendával, Fa Nándorral.

A magyar hajó 3 nap 10 óra 28 perc és 57 másodperc alatt teljesítette az angliai Cowes és a franciaországi Cherbourg közötti távot. Weöres Szabolcsék a befutó után nem kötöttek ki, hanem lendületből elindultak Les Sables d’Olonne-ba, a Vendée Globe anyakikötőjébe.

„Befutottunk a versenyben, nagyon elégedettek vagyunk. Főleg a végjátékban mentünk jól, fantasztikus navigációval kihasználva az áramlatokat még két hajót megelőztünk. Tulajdonképpen nagyon szépen vitorlázva, ember, hajó rendben teljesített. Örülünk, hogy itt vagyunk és most megyünk vissza Les Sables d’Olonne-ba” – mondta Fa Nándor.

A világ legnehezebbnek tartott sportversenye, a 10. Vendée Globe, amelyen az indulóknak egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a Földet egy 60 láb hosszú vitorlással, jövő novemberben rajtol. A hatalmas érdeklődés miatt a szervezők 40 főben határozták meg a résztvevők létszámát, akiknek kemény kvalifikációs feltételeknek kell eleget tenniük. A mérföldgyűjtések során az egyik feladat a Route du Rhum verseny teljesítése volt, a híres transzatlanti megmérettetést Weöres Szabolcs tavaly első magyar vitorlázóként hajózta végig 14 nap 19 óra és 22 perc alatt, az előírt limitidőn belül – ezzel pedig nagy lépést tett a sikeres kvalifikáció felé.

Fa Nándor segít Weöresnek a felkészülésben. Aligha volna erre alkalmasabb szakember, mint a 70. életévét nemrégiben betöltő magyar vitorlázólegenda, aki eddig összesen ötször tette meg azt, amiről a vitorlázók többsége csak álmodozhat: megkerülte a földet! Első és eddig egyetlen magyarként szólóban is, kikötés nélkül a Vendée Globe-on, amelyre most reménybeli utódját készíti fel elméletben, gyakorlatban hatalmas tapasztalataiból merítkezve. Az pedig már csak Weöres Szabolcson múlik, hogy ő lesz-e a második magyar, akinek sikerül a rendkívül embert próbáló megmérettetés.

(Fotó: Kerekes Zsombor)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-07-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This