Szombaton (június 10.) újabb hazai mérkőzéssel folytatja szereplését – első magyar csapatként – az első számú kontinentális amerikaifoci-ligában, az ELF (European League of Football)-ben a Fehérvár Enthroners (Koronázók) együttese. A Takarodó úti First Field-en (a korábbi MÁV Előre sporttelep) 18.00 órakor kezdődő összecsapáson a liga 2021-es bajnoka, a Frankfurt Galaxy lesz Jerod Evansék ellenfele.
Az esélyek nem a Koronázók mellett szólnak, ám a múlt heti Berlin Thunder elleni bemutatkozó meccs tapasztalataiból már most annyit profitálhatnak, hogy meg tudják nehezíteni a liga egyik top csapatának dolgát, amely egészen biztosan nagyon komolyan veszi a találkozót, ugyanis a duisburgi Rhein Fire ellen sima vereséggel nyitott, így javítania kell.
A belépőket a fedett lelátós oldalra 3000, míg a napos oldalra 2000 forintos áron válthatják meg a szurkolók. Az elővételes jegyeket az Eventim oldalán, ide kattintva érhetik el. Helyszíni jegyvásárlásra okostelefonon lesz lehetőség. A mérkőzések látogatása 6 éves kor alatt ingyenes, diákigazolvánnyal pedig féláron lehetséges. A klub kérése, hogy lehetőség szerint minden szurkoló a csapat színében, kékben érkezzen a stadionba.
A First Field a megújult büfék mellett igazi családi délutánra is remek lehetőséget kínál majd: amerikaifocis ugrálóvár, dobófal, ügyességi játékok és arcfestés is várja a nézőket szombaton 15.30 órától. Remélhetőeg azonban a nap végre a sportélmény jelentősebb lesz, mint amit a körítés adhat.
0 hozzászólás