A Városházán is szépen szólt a Cifra palota

Szerző: Media24

2023-06-08

A Városházán köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkarát. Az ötödik és hatodik osztályos diákokból álló, 55 fős énekkar Nyárs Annamária karnagy vezetésével nemzetközi elismerést ért el: arany diplomával zárta a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált, valamint kategóriájában a második helyezést szerezte meg. A kórus énekes meglepetéssel is készült a találkozóra, a fesztiválon elhangzott műsorukból adtak ízelítőt a Díszteremben.

A Magyar Zene Háza adott otthon tavasszal a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusversenynek és Fesztiválnak, amelyet huszonkilenc énekkar részvételével rendeztek meg. Az indulók között volt a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkara. Az ötödik és hatodik osztályosokból e tanév elején alakult kórus hosszú, olykor hétvégén is zajló felkészülést és nyílt főpróbát követően állt színpadra. Négy, meghatározott korszakban született művet adtak elő, a Gaudete, a Christus est natus késő középkori gregorián ének feldolgozása mellett három új dalt kellett megtanulniuk.

A műsoron végül Tóth Péter: Cifra palota, Johannes Brahms: Egy édeshangú kismadár (Vargha Károly fordítása) és Szokolay Sándor: Táncnóta négyszólamú kánonja szerepelt. A Kodályosok három magyar és egy észt kórussal mérték össze tudásukat. Az ötfős nemzetközi zsűri döntése értelmében Arany diplomával, kategóriájuk második helyezettjenként zárták a nemzetközi versenyt.

A szép eredményt elért kórus tagjait köszöntötte csütörtökön a Városháza Dísztermében Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András gratulált a nemzetközi sikerhez. Kérdéseire válaszolva a gyerekek meséltek a hétvégi próbákról, a fellépés izgalmáról. Felidézték, hogy a próbaidőszakban, amely az iskola felújításával egy időben zajlott, gyakran adtak kíséretet énekük alá az építkezés során használt szerszámok.

Nyárs Annamária karnagy szólt arról, hogy a gyerekek nagy koncentrációval, fegyelmezetten készültek. Biztos tudásuknak, önfegyelmüknek köszönhetően az sem zavarta meg a fellépést, hogy a zongorakíséret az egyik dalnál néhány ütemmel később indult el. A gyerekekre nagy hatással volt mind a verseny, mind az odáig vezető út. Életre szóló élményeket szereztek, és visszajelzést kaptak arról is, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét – tette hozzá. Az 55 fős kórus a következő tanévtől folytatja majd a megkezdett munkát. A tervek között szerepel a hazai versenyek mellett, hogy egyszer egy nemzetközi megmérettetésen is részt vehessenek. A találkozó végén nem maradhatott el az éneklés sem. A gyerekek a fesztiválon elhangzott műsorukból adtak ízelítőt, amelyet itt is nagy tapssal köszönt meg a hallgatóság.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This