Vidi: Negóval együtt Alef, Makarenko és Bumba is útilaput kapott

Szerző: Mátay Balázs

2023-05-30

Véget ért a MOL Fehérvár FC rémálommal felérő szezonja, a lehetőségeit messze alulmúló idény után mindenki alapos és gyors tisztogatást vár a klub részéről a vezetői szinttől a játékoskeretig. Utóbbi meg is kezdődött: Nego, Alef és Makarenko lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, Bumba pedig az ősz második felétől a Vidi II-ben vegetált, az ő kontraktusát felbontják közös megegyezéssel, így ő is távozik.

Egyelőre további döntésekről nem tudni, arról főleg, hogy az ősz óta folyamatosan egyre jobban gyengített keretet, amelyben lassan csak egy jó csapatnyi játékos marad, kikkel erősítik? Az elmúlt 4 évben csak gyengült az állomány, az igazán minőségi igazolások elmaradtak, szezononként átlagosan maximum két olyan játékos érkezett, akiket jónak, vagy legalább hasznosnak lehetett minősíteni, miközben szám szerint és minőségében is nagyobb volt az „elvándorlás”.

A szurkolókat alaposan felbőszítette a trehány hozzáértést nélkülöző vezetői döntések okán kialakult helyzet, azonnali és jelentős változásokat várnak el. Az most nem lesz járható út, hogy 5-6 játékos elküldésével azt mutatják, hogy példát statuálnak, közben nem lesznek érdemi igazolások. Nem fog menni, hogy majd a szezonkezdés előtt 1-2 héttel beesik majd 2-3 zsákbamacska játékos, s közben megy az elterelő kommunikáció arról, hogy nemzetközi kupás szereplés nélkül nehéz minőségben igazolni, bla-bla-bla…

Alapvetőena  tulajdonosnak kell eldönteni, hogy ha valóban tulajdonos óhajt maradni, akkor törődjön is a klubbal és ne akarja aprópénzzel megúszni az igazolásokat. Ide nem a sportigazgatóval haverságban lévő menedzserek máshová nem kellő védencei vagy a családja egyes tagjaival szoros viszonyt fenntartó játékosok szükségesek! A tulajdonos nyúljon bele a zsebébe és jó gazda módjára rátermett szakemberek segítségével igazoljon! A piac teli van magyar szinten jó játékosokkal.

Csak akkor juthat előbbre ismét a Vidi, ha arról a szintről igazol edzőt és játékosokat, amelyre el szerezne jutni. Ez az alapvetés. Nem össze-vissza, „csak mutassunk fel néhány nevet a szurkolóknak” alapon, hanem olyan szintű spílereket szerződtetve, akik alkalmasak a nemzetközi szereplésre. Elsődlegesen magyarokat, válogatott szintű játékosokat, akik még nem veteránok. Jó példa erre Schön Szabolcs, ő az egyetlen ilyen, akit a Vidi le tudott igazolni az elmúlt években. Talán még Csongvait lehet ide sorolni, de a hajrára ő is bizonytalanabbul játszott, mint korábban. Benne azonban kétségkívül sok lehetőség van.

Melléjük, a jó magyar gerinc mellé lehet igazolni néhány külföldit, akik nemzetközi szintet képviselnek, van BL, EL-vagy EKL-tapasztalatuk, valamint évente az utánpótlásból be kell építeni a keretbe 2-3 tehetséget. Nem tölteléknek, hanem úgy, hogy lehetőséget is kapnak! Mert ennyi ügyes, rátermett ifjonca bőven van a klubnak.

Az alap pedig egy olyan tréner, akinek ugyancsak van nemzetközi tapasztalata és van tekintélye. A MOL Fehérvárnál az elmúlt bő évtizedben Paulo Sousa mellett Marko Nikolics volt ilyen, ez látszott is az eredményeken, a keret minőségén és a hozzáálláson. Nikolicsot 13 meccs után 8-2-3-as mérleggel (!!) küldték el, amikor a Vidi a Fradi mögött állt a tabellán minimális különbséggel, miközben a Magyar Kupában is már két meccset nyert és a . Azóta csak lefelé ment a társaság, minden tekintetben…

Nem kell messzire menni az ellenpéldáért példáért. A Ferencváros 5 éve elkezdte az említett utat járni és lám, immár negyedik éve eljut valamelyik nemzetközi sorozat csoportköréig. Nem varázslattal, reális vezetői döntésekkel és jó gazdálkodással. Itt nem árt tudni, ha nem vesszük figyelembe az UEFA részéről érkező pénzeket a kupaszereplések után, akkor Magyarországon továbbra is a Vidi a legtehetősebb csapat a zöld-fehérek mellett! És ők sem úgy kezdték az építkezést, és nem úgy igazoltak jó játékosokat, hogy rögtön BL-be vagy EL-csoportkörbe jutottak. Mindössze volt koncepció, aminek mentén szépen mentek előre.

Van tehát példa a vezetők előtt: a korábbi sajátjuk és a Fradi elmúlt 5 éve. Várjuk az újabb, immár az építkezésre is utaló bejelentéseket.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-05-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This