Mesebeli alkotások, mesés kiskertek

Szerző: Media24

2023-05-19

Szebbnél szebb kiskertek épültek pénteken délután a Zichy ligetben. A negyedik alkalommal rendezett Mesés kiskertek program keretében 18 óvoda képviselői varázsoltak mesés alkotásokat. Környezettudatosság, ökoszemlélet, újrahasznosítás, a színek harmóniája mentén, az óvodapedagógusok fantáziadús tervei alapján szorgos kis kezek készítették el a kompozíciókat. A Mesés kiskertek gyönyörű alkotásai két hétig láthatóak a Zichy ligetben.

Az idei évben is szebbnél szebb kiskertek épültek a Zichy ligetben a Mesés kiskertek program keretében pénteken délután. Székesfehérvár Városgondnoksága és az Önkormányzat óvodásoknak szóló kertépítő versenye már negyedik alkalommal színesítette a fehérvári tavaszi programok sorát. Nagy izgalommal várták a kezdést szülők és gyermekek a ligetben, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Köszönetet mondott az óvodapedagógusoknak, hogy megtervezték a kerteket és a gyerekekkel közösen elkészítették a mesék, történetek szereplőit. Kérésére a gyerekeknek szóló  hatalmas tapssal és visszaszámlálással indult a verseny.

A Mesés kiskertekre a Nap is rámosolygott, így a fehérvári óvodások gondtalanul áshattak, gereblyézhettek, ültethettek és öntözhettek a Zichy ligetben kialakított ágyásokban. A rendelkezésre álló egy óra alatt az apró kezek az óvó nénik és óvó bácsi szóbeli segítségével varázsoltak virágokból és újrahasznosított anyagokból színpompás történeteket. A kacsalábon forgó palota kiskertészei az édesapák ingeiből készült köténykében építették fel óvodájukat, de volt cserépből készült szélmalom, újságpapírból ragasztással készült gömbház, léghajók, fakorong babák, zoknibábok, de új értelmet nyert a kidobásra ítélt ruhaszárító drótja és az elgörbült villa is.

A kertépítés egész menetét végigkísérték a zsűri tagjai. Kosztka Ernő, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke, Benkő Andrea kommunikációs szakember és Homoki László, a Városgondnokság parkfenntartási vezetője figyelték a környezettudatosságot, az újrahasznosítást, az ötletességet, a meséhez illeszkedést, a színek kavalkádját és az eszközhasználatot.

A háromtagú zsűri valóban nehéz feladatot vállalt, ám végül megszületett a végeredmény. Első helyen a Tolnai Utcai Óvoda Mesebeli zümmögők titka kompozíciója végzett, így az óvodások a tavalyi győztes, Tóvárosi Óvoda vezetőjétől vették át a vándorkupát, és 150 virágpalántát nyertek, amellyel szépíthetik óvodájuk környezetét. A Kicsi kincsem Óvoda Harmatgyöngye Tagóvoda légiesen könnyű Varázsgömbök alkotása lett a második. Így ők hétfőtől 100 virágpalántát ültethetnek szét óvodájuk kertjében.  A tücsök és a hangya barátsága kiskerttel a harmadik helyen végzett és 50 virágpalántát nyert a Ligetsori Óvoda. A díjakat Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka, Bozai István városgondnok, valamint a zsűri tagjai adták át.

A legkreatívabb alkotás különdíját, amelyet az EMERSON ajánlott fel, a Rákóczi Utcai Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodája által készített Kacsalábon forgó palota kapta. A Sóstó Vadvédelmi Központ A legkörnyezettudatosabb alkotás különdíját a Gyöngyvirág Óvoda A kisvakond és a tavasz kompozíció készítői vehették át.

Az óvodák alkotásai:
Árpád Úti Óvoda – A három pillangó
Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodája – Hétszínvirág
Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda – A két kicsi bocs meg a róka
Felsővárosi Óvoda Szárazréti Tagóvodája – A négy testvér
Gyöngyvirág Óvoda – A kisvakond és a tavasz
Hosszúsétatéri Óvoda – Tündérkert
Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája – Aranyhaj birodalma
Ligetsori Óvoda – A tücsök és a hangya barátsága
Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodája – Meseerdő
Maroshegyi Óvoda – A bűvös négy évszak
Székesfehérvári Napsugár Óvoda Nefelejcs Tagóvodája – Csigakaland
Rákóczi Utcai Óvoda – Méhecskék
Rákóczi Utcai Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodája – Kacsalábon forgó palota
Szivárvány Óvoda – Tündérkert
Tolnai Utcai Óvoda – Mesebeli zümmögők titka
Olajfa Református Óvoda – Édenkert
Kicsi kincsem Óvoda Harmatgyöngye Tagóvoda – Varázsgömbök
Hétpettyes Óvoda – Tündérország

A Mesés kiskertek gyönyörű alkotásai két hétig láthatóak a Zichy ligetben.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-05-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This