Elkezdődött a szúnyoggyérítés Fehérváron

Szerző: Media24

2023-05-18

A mostani esős időjárást követően a kertekben minden edényben, lavórban, vödörben és kaspóban összegyűlt annyi víz, amennyiben már szaporodni tudnak a szúnyogok. Ha nincs szükségünk a vízre, öntsük ki ezeket, ha pedig igen, fedjük le, így nagymértékben hozzájárulunk a szúnyoggyérítés sikeréhez!

A szakemberek Székesfehérváron is azon dolgoznak, hogy a szúnyogtenyésző helyeket lokálisan szüntessék meg. A biológiai gyérítés sikeréhez azonban a fehérváriak együttműködése is nélkülözhetetlen, csak közös erővel előzhetjük meg azt, hogy ellepjenek bennünket a szúnyogok! A legfontosabb, hogy ne hagyjunk pangó vizet az udvarunkban, és lehetőség szerint a házunk környékén sem, illetve beszéljünk a szomszédokkal, fogjunk össze – hívta fel a figyelmet Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke. „Érdemes az esővízgyűjtő hordókat is lefedni, hogy ne tudjanak belepetézni ott a szúnyogok, hiszen ilyenkor sok helyen megáll az esővíz. Akár a még fel nem töltött medencékben, vagy a virágok alatti tálcák vizében is kikelhetnek a lárvák. Fontos, hogy gyűjtsük az esővizet, de csak okosan – például lefedve a gyűjtőtartályt –, hogy ne tenyészhessenek benne a szúnyogok. Nagyon sok helyen Európában már teljesen természetes, hogy odafigyelnek erre az emberek a kertekben. A szúnyogoknak rendkívül jó a szaglásuk, és ahogyan bennünket embereket, úgy a pangó vizeket is gyorsan megtalálják.”

Ha melegszik az idő, akkor felgyorsul a szúnyogok a szaporodása: 5-6 napon belül egyetlen szúnyog akár 2-300 utódot is hoz. Sőt, vannak olyan szúnyogfajták, melyek a pocsolya után maradt sárban is be tudják fejezni a fejlődésüket.

Székesfehérváron már korábban elkezdték a tenyészőhelyek teljes feltérképezését, ami jelenleg is zajlik, és a szunyoglarvaprogram@gmail.com címre továbbra is várják a fehérváriak jelzését is a mélyen fekvő vizes területekről, a pontos helyszín megjelölésével. Ezeken a helyeken biológiai szúnyoggyérítést végeznek. „Azt ne várja senki, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek a szúnyogok Székesfehérvárról! Lesz szúnyog továbbra is, de nem mindegy, hogy mennyi. Sok eső esett az elmúlt napokban, de szerencsére a főbb tenyészőhelyek mellett nagyon sok kisebb területet sikerülhet most megtalálni és kezelni. A magánterületekhez sajnos nem férünk hozzá, ott a tulajdonosnak kell tennie azért, hogy ne kelhessenek ki a szúnyoglárvák és kevesebb szúnyog legyen.” A már feltérképezett tenyészhelyeken biológiai szúnyoggyérítést végeznek évente többször Székesfehérváron a Városgondnokság megbízásából.

Kőszegi Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon három invazív szúnyogfajta is megjelent, melyek megvetették már a lábukat. Nem túl elterjedtek, de az ország minden részén található belőlük, és előbb-utóbb fel fognak szaporodni. Az egyik ilyen fajta az ázsiai tigrisszúnyog, ami tipikusan a kisebb, pangó vizeket keresi, ahol szaporodhat, a másik kettő fajta pedig a koreai és a japán bozótszúnyog.

A szúnyogok 5-6 hétig élnek, és ezalatt többször is rakhatnak petéket. A biológiai módszer kevésbé látványos, mint a kifejlett szúnyogok kémiai gyérítése, de megfelelő körülmények között jelentősen csökkenti a szúnyog-utánpótlást. Az eljárás során egy baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe, amely kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ez a módszer – megfelelő szabályozás es ellenőrzés mellett – természetvédelmi területeken is alkalmazható, mert nem árt semminek, csak a csípőszúnyogok lárváinak.

A biológiai gyérítés hosszabb távon hatásosabb, mint a kémiai, hiszen ez utóbbi csak azokat a szúnyogokat öli meg – más rovarokkal együtt sajnos –, amik belerepülnek a vegyszerfelhőbe. A lárvák jelentős gyérítésével azonban sokkal nyugodtabbak lesznek az estéink.

Az elkövetkezendő hetekben mindenképpen arra kell készülni, hogy lesznek szúnyogok. Ha szeretnénk, hogy kevesebb legyen, ahhoz mindenképpen szükséges a kertes házakban lakók tudatossága is! Nagyon sokat tehetünk magunk azért, hogy kevesebb szúnyog legyen, és néhány éven belül jó eredményeket lehet elérni az ökológiai háttér megóvásával együtt – hívta fel a figyelmet a szakember.

(ÖKK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-05-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This