Elkészült és hétfőn megnyitják a forgalom előtt a déli összekötő utat

Vasárnap délelőtt a gyalogosok, illetve a kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával érkezők vehették birtokba a déli összekötő utat. Ezzel a közösségi eseménnyel avatták az elkészült több mint négy kilométer hosszú új szakaszt, amelyet holnap napközben megnyitnak az autós forgalom előtt is. A 4,5 milliárd forintos beruházás megvalósulása évtizedes jelentőségű útfejlesztés, amely összeköti a Sárkeresztesi és a Seregélyesi utat, tehermentesítve a város belső úthálózatát, és megkönnyítve rengeteg ember munkába járását. Emellett egy nagy, eddig elzárt területet tár fel, ahol egy új városrész születhet meg az elkövetkező években.

Civil kérésként fogalmazódott meg Székesfehérvár polgármestere felé, hogy mielőtt az autós forgalom birtokba veszi, az emberek gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy éppen görkorcsolyával próbálhassák ki az új, déli összekötő utat. Vasárnap délelőtt erre nyílt lehetőség, hiszen az évtizedek óta várt útfejlesztés elkészült, megépült és minden engedéllyel rendelkezik a megnyitáshoz a déli összekötő út.

Az esős, borús időjárás ellenére folyamatosan érkeztek az érdeklődők, hogy megnézzék az újonnan megépült szakaszt, amely összeköti a Sárkeresztúri utat a Seregélyesi úttal, megkönnyítve nagyon sok fehérvári mindennapi munkába járását.

„Ez a beruházás több mint négy kilométer új utat, több mint négy kilométer kerékpárút megépülését, több mint egy kilométer hosszban egy már meglévő út felújítását jelenti, a hozzá kapcsolódó növény- és fatelepítésekkel, közműfejlesztésekkel. Óriási munka volt, amiben rengeteg ember részt vett, köszönjük ezt nekik!” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette: mind közlekedési, mind környezetvédelmi szempontból jelentős ez az új út, amely egy 500 hektáros, eddig elzárt területet is feltár. Az Önkormányzat szeretné folytatni a fejlesztéseket, ami az Új Váralja sor kikötését jelenti a Mártírok útjára – ez az intermodális közösségi közlekedési központ beruházás része lenne, illetve már folyamatban van a Bakony utcai átkötés tervezése, engedélyeztetése.

„Sokat vártunk rá, és végre megvalósult a Székesfehérvár újkori történetében kiemelkedő jelentőségű, új út építése.” – hangsúlyozta Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. A városrészeket összekötő fejlesztés másik jelentősége, hogy a COVID idején kiírt közbeszerzés keretében olcsóbban sikerült kivitelezőt találni a beruházásra, mint amennyi a pályázati keret volt. Szerencsére sikerült a forrás további részét is a városban tartani: ebből indulhatott el a Móri út felújításának első üteme, hívta fel a figyelmet Vargha Tamás, és balesetmentes közlekedést kívánt mindenkinek a déli összekötő úton.

Kiemelkedő jelentőségű eredménynek nevezte a városrész életében a megvalósult útszakaszt Mészáros Attila. Az önkormányzati képviselő köszönetet mondott az önkormányzatnak és a kivitelezőnek, valamint külön is megköszönte a környékben élők türelmét és megértését. „Igyekeztünk az ő védelmükben is minden lehetőséget megragadni, így zajvédő fal épült, és minden érintett ingatlannal sikerült megállapodnunk. Ezzel a feltáró, összekötő úttal új lehetőségek lesznek arra, hogy a forgalom eloszlása jobb legyen, és ezzel csökkenjen a kisebb utcák átmenő forgalma. A tehergépjármű-forgalmat is jobban lehet majd ezentúl terelni, és az itt élőknek sem kell már a Széchenyi – Horvát István úti csomópontig elmenni, hogy másik városrészekbe eljussanak.”

Vasárnap délelőtt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság játékos közlekedésbiztonsági feladatokkal, ügyességi pályával, a Honvéd Szondi SE Triatlon Szakosztálya pedig mini duatlon versennyel készült a déli összekötő útra kiérkezőknek. Részt vettek a programon a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezetének képviselői, és sok család, érdeklődő fehérvári próbálta ki a most megépült, kétsávos utat, illetve a mellette haladó kerékpárutat.

A vasárnapi esemény egyúttal projektzáró rendezvény is volt, a „Székesfehérvár, déli összekötőút megvalósítása” elnevezésű pályázat sikeresen lezárult. A 62. és 63. sz. főút városi szakaszainak – vagyis a Seregélyesi és a Sárkeresztúri út – átkötése a Juharfa utca és a Köles utca közötti nyomvonalon valósult meg, két vasúti keresztezés feletti közúti felüljáróval. Emellett elkészült a Takarodó út és az Új Váralja sor bekötése a déli összekötő útba, illetve a Köles utcába. A fejlesztés keretében 1050 méter utat újítottak fel, 4085 méter új út és 4418 méter kerékpárút épült, illetve 5226 méter csapadékvíz-elvezetőt alakítottak ki. Az összekötő út mentén LED-es közvilágítás és négy körforgalom létesült. A beruházás 2020 szeptembere óta zajlott és határidő előtt elkészült.

A déli összekötő út két végén, a belterületbe eső Juharfa, illetve Köles utcai szakaszokon 50 km/h-s, a hosszabb közbenső – külterületi – szakaszon pedig 70 km/h-s sebességgel lehet haladni a déli összekötő úton. A forgalom előtt hétfőn napközben nyitják meg az új utat, ennek pontos időpontjáról a városi, illetve a helyi sajtófelületeken adnak tájékoztatást holnap.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-05-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This