Folytatódik a Gáz utcai garázssor melletti út és járda felújítása

Folytatódik a Gáz utcai garázssor melletti út és járda felújítása. Az első ütem tavaszra már elkészült, a második ütem munkaterület-átadását szeptember 30-án, hétfőn tartották. Teljes pályaszerkezet-cserére és a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítésére is sor kerül – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón.

„Ez a munkaterület-átadás a mostani önkormányzati ciklus egyik legnagyobb sikere, hiszen már négy éve húzódik.” – fogalmazott dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő. Mint mondta, Víziváros egyik lakójával együtt eltökélten dolgoztak azon, hogy a beruházás megvalósuljon. A tétel már szerepelt a 2020-as városi költségvetésben, azonban senki nem számított azokra az – adott évi költségvetést nagyon megterhelő – évekre és helyzetekre, amelyek ezután jöttek és teljesen átírták az önkormányzati gazdálkodást.

Tavaly óta a hosszadalmas előkészítés, a közműrendszer helyeztének rendezése, a szolgáltatókkal történt egyeztetések, majd a közbeszerzés lebonyolítása miatt kellett várni, végül idén tavasszal elkészült a Gáz utcai garázssor-felújítás első üteme, ami a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette. Most a második ütem következik a garázssor másik oldalán. A Gáz utca 1/a-d. épület előtti útszakaszon megújítják a teljes pályaszerkezetet és korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert. Összesen 1100 négyzetméteren aszfaltoznak és 670 négyzetméteren térkőburkolatot kap a járda. A kivitelezésre nyolc hónap áll rendelkezésre, a teljes beruházás költsége közel 130 millió forint önkormányzati forrás, ebből a második ütem 88 és félmillió forintot tesz ki.

„Őszintén remélem, hogy ez a munka nagyon szép záróakkordja lesz a 14 éves képviselői munkámnak.” – fogalmazott dr. Horváth Miklósné. Az építkezést a munka ütemezéséhez igazodó ideiglenes útlezárások mellett végzik a következő hónapokban úgy, hogy a lehető legkevésbé akadályozzák a közlekedést, illetve biztosítsák a ki- és behajtását a garázstulajdonosok számára.

(ÖKK – Havasi Tímea, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2024-09-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This